Koronavírusos lett Sváby András: ilyen állapotban van a tévés

Sváby Andrást korábban már kétszer is beoltották COVID-19 ellen, most mégis megfertőződött a járvánnyal.

Ismét növekvőben az új fertőzöttek száma

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A pandémia sokunk életében okozott gyökeres változást: egyik pillanatról a másikra kellett feladnunk a korábbi életünket, behúzódtunk a négy fal közé, miközben önmagunk és szeretteink egészségéért aggódtunk. A járvány harmadik hulláma után a nyáron kicsit végre fellélegezhettünk, hiszen az újonnan regisztrált fertőzöttek és a halálos áldozatok száma is látványosan csökkeni kezdett – köszönhető mindez annak, hogy Magyarországon is egyre többen döntöttek a védőoltás mellett. Az őszi időszak kezdetével azonban már a negyedik hullámról kezdtek el beszélni a szakemberek, s a hivatalos járványügyi adatokat nézve pedig sajnos ismét növekedésnek indultak az esetszámok. A közelmúltban több hazai híresség is beszámolt arról, hogy megfertőződött a vírussal: egyesek enyhébb, míg mások komolyabb tünetekkel vészelték át a betegséget, sőt, néhányan – mint például Majka – kórházba is kerültek. Most az ATV közkedvelt műsorvezetőjéről, Sváby Andrásról derült ki, hogy hiába adatta be magának a két oltást, végül elkapta a koronavírust – ráadásul sajnos nem tünetmentes.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...