Sztárok

Dolph Lundgren 40 évvel fiatalabb nőt szeret: kedvesével családot is terveznek

A barátnője eleinte azt sem tudta, hogy párja híres ember, aztán amikor találkozott Sylvester Stallonéval már kezdte kapiskálni.

Kortalan szerelem

Dolph Lundgren hatvan felett is megőrizte rosszfiús sármját. Az akciósztárként elhíresült svéd származású színész azonban sokkal több, mint egy csinos pofi és egy kidolgozott felsőtest. Lundgren amellett, hogy profi harcművész, több diplomás vegyészmérnök is, aki hat nyelven beszél. Miután tökéletes eredménnyel elvégezte a középiskolát Svédországban, egyetemre ment, diplomát szerzett a washingtoni, a stockholmi és a Sydney-i egyetemen is, és ösztöndíjasként a híres MIT-n, azaz a Massachusettsi Műszaki Egyetemen is tanult. Ez idő alatt is keményen edzett, sorra szerezte meg a karate-öveket, Európa-bajnok lett, és pénzkereseti lehetőségként éjszakai bárok kidobójaként dolgozott.

Egy ilyen szórakozóhelyen figyelt fel rá a nyolcvanas évek elején a diszkókirálynő Grace Jones, aki felkérte, hogy legyen a személyi testőre, majd az ismeretségből szerelem lett. A jamaikai énekesnő ajánlotta be első filmszerepére a Halálvágta című filmbe. Nagy feltűnést keltettek a Playboyban megjelent közös meztelen fotóik. Végül az eljegyzés ellenére a kapcsolatból nem lett házasság, viszont beindult Lundgren filmes karrierje. Az áttörést az 1985-es Rocky IV-ben Ivan Drago megformálása hozta meg a svéd testépítőnek, aki ezután több mint 40 akciófilmben szerepelt.

Lundgren eddig egyszer volt házas, 1994 és 2011 között Anette Qviberg divat stylist és ékszertervezőnő volt a felesége, akivel két lányuk született, Ida Sigrid 1996-ban és Greta Eveline 2001-ben.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A szerelem a válása után is rátalált Dolphra, méghozzá egy nála négy évtizeddel fiatalabb hölgy képében.

További részletekért lapozd fel a galériánkat!

Onyutha Judit hízásának hátterében több szomorú tényező is közrejátszott, a 47 éves időjós most azonban jobban érzi magát a bőrében, mint valaha, mi pedig irigykedünk, micsoda alakja van!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A 2002-es Kapj el, ha tudsz című film Frank Abagnale Jr. majdnem igaz történetét meséli el. A Leonardo DiCaprio által megformázott szélhámos az 1960-as és '70-es években valóban pilótának adta ki...
Lifestyle
Vannak barátaink, és vannak azok, akik valahogy mindig ráéreznek arra, mire van szükségünk. Nem nagy gesztusokkal, hanem apró, szeretetteljes figyelmességekkel mutatják ki, hogy fontosak vagyunk. De...
Home&Design
A fürdőszoba az otthon egyik olyan pontja, ahol a rendetlenség különösen gyorsan képes felhalmozódni. Itt egy hajcsat, ott egy magazin, amott egy szétszórt sminkecset, félig kifacsart tubus vagy épp...
Lifestyle
Bár Magyarországon nincs olyan törvény, ami pontosan meghatározná, hány éves kortól lehet otthon hagyni egy gyereket, mégis vannak azok a bizonyos íratlan szabályok, amiket jó, ha minden szülő ismer...
Fashion&Beauty
A szequin idén új értelmet nyert: többé nem csak az ünnepi estékre való, hanem a mindennapok modern, ragyogó kiegészítője lett – elegánsan, mégis magabiztosan viselhető bármikor.
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...