Először mutatta meg két hónapos kislányát Gönczi Gábor: Gréti csodaszép kisbaba - fotók

Hatalmas a boldogság Gönczi Gáborék családjában: idén nyáron világra jött a tévés második gyermeke, Gréti, akinek érkezését már nagyon várták. A népszerű műsorvezető most először megmutatta a csodaszép kislányát és arról is mesélt, hogyan változtak meg a mindennapjaik, mióta négytagú család lettek.

Gyarapodott a család

Mint arról a Femcafe. hu is beszámolt, idén nyáron világra jött a TV2 műsorvezetőjének második gyermeke – kedvesével, Ildivel még februárban jelentették be az örömhírt, miszerint kisfiuk, Áron után egy kislánnyal bővül a családjuk. Gönczi Gábor korábban elmesélte, hogy egy vasárnap reggel jelentkeztek az első jelek, melyek arra utaltak, hogy hamarosan a kezükben tarthatják a kis Grétit.

„Bár tudtuk, hogy bármikor megérkezhet, nem feltétlenül azzal a szándékkal mentünk be az orvosunkhoz, hogy aznap megszületik. A doktor aztán azt kérte, hogy ne menjünk haza, mert ma mindenképpen megtörténik velünk ez a csoda. Így is lett, a délutáni órákban 4520 grammal és 59 centiméterrel világra jött Gréti” – árulta el a részleteket a tévés, aki a korábbi ígéretéhez hűen végig jelen volt a szülésnél és fogta a felesége kezét. A házaspár most még több részletet árult el a szülés pillanatairól: kiderült, hogy Ildi túlhordta Grétit, aki néhány nappal a kiírt időpont után, augusztus 8-án jött világra 4520 grammal és 59 centivel, méghozzá természetes úton. Gönczi Gáborék arról is meséltek, hogyan telnek a mindennapjaik négytagú családként: a galériánkban megtalálod a részleteket!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Gönczi Gábor az elmúlt időszakban közel 10 kilogramm súlyfeleslegtől szabadult meg, és látványos átalakulása öccsét, Ádámot is cselekvésre ösztönözte.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.