Láttad már Steve Jobs lányát? A 23 éves Eve gyönyörű nővé érett: a szőkeség bárkit az ujja köré csavar - fotók

Steve Jobs legkisebb lánya, Eve pontosan olyan ambiciózus és sikeres, mint világhírű édesapja - azzal az egy különbséggel, hogy az Apple néha alapítójától eltérően ő a divatszakmában találta meg a számításait.

Minden szem rá szegeződött

Több mint tíz évvel ezelőtt hunyt el a Palo Alto-i otthonában Steve Jobs: halálának híre mindenkit ledöbbentett, ugyanis szinte senkinek nem árulta el, hogy két évtizeden keresztül küzdött a hasnyálmirigyrákkal. Az Apple néhai alapítója és elnöke kétség kívül a számítástechnika egyik legnagyobb úttörője volt, a magánéletben azonban nagyon megosztó személyiségnek számított. Egykori alkalmazottai közül sokan úgy emlékeznek vissza, az Apple-vezér félelmetes, zsarnok főnök volt, aki egy szempillantás alatt bárkit elbocsájtott. De nem csak a munkahelyi, hanem a családi viszonyai sem voltak túl rózsásak: mint azt a Femcafe.hu is megírta, Jobs sokáig fel sem vállalta az elsőszülött lányát, és később sem jeleskedett az apai szerepben. Négy gyermeke született, s a fián kívül mindegyikkel hullámzó kapcsolatot ápolt, még a legkisebb lányához, Eve-hez sem került igazán közel. A kislány mostanra csodaszép fiatal nővé érett, ráadásul az elmúlt napokban a fél világ csak róla beszél: a 23 éves modell a tavalyi párizsi divathéten debütált újoncként a Coperni bemutatóján, ráadásul olyan közismert nevekkel léphetett a kifutóra, mint Gigi Hadid, Adut Akech és Paloma Elsesser. Galériánkban megmutatjuk, milyen elbűvölő szépség Eve Jobs!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Libabőr, könnyek a szemben és nagyot dobbanó szív – mind ismerjük azt a semmihez sem fogható érzést, melyet az angyalhangú Andrea Bocelli képes kiváltani pusztán azzal, hogy dalra fakad. A ma 63 éves olasz tenoristát páratlan tehetséggel áldotta meg a sors, ráadásul kisebbik fia, Matteo is jócskán örökölt ebből az adottságból.

Leadfotó: Tim Mosenfelder/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...
Sztárok
Az idei év elején egy félresikerült videó miatt a fél ország azt találgatta, hogy valóban megromlott-e Marsi Anikó és férje kapcsolata, olyannyira, hogy a válás is felmerült köztük. Anikó és Gábor...
Sztárok
A világ egyik legkeresettebb szupermodellje, Bella Hadid megrendítő őszinteséggel vallott a mindennapjait megnyomorító Lyme-kórról. A 29 éves sztár elárulta, hogy jelenleg élete egyik legsúlyosabb...
Lifestyle
A leander a nyár egyik leglátványosabb dísznövénye, de a tartós, 40 fok körüli hőség még ezt a mediterrán szépséget is komoly próbatétel elé állítja. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy elegendő vizet...
Lifestyle
Már csak június 30. éjfélig kérhető a gépjárműadó öt havi, pótlékmentes részletfizetése. A határidő jogvesztő, vagyis aki lemarad, utólag sem pótolhatja a kérelmet. A NAV arra figyelmeztet: a...