Sztárok

Elhunyt a legendás magyar együttes frontembere

„Egyedül többet tudott, mint Mick Jagger és Jim Morrison együttvéve” – írta róla búcsúztatójában Hobo.

Elhunyt Baksa-Soós János

Hosszas betegséget követően, öt nappal hetvenharmadik születésnapja után meghalt Baksa-Soós János, választott nevén Január Herceg Tova ICY képzőművész, performer, a Kex együttes egykori énekese – adta hírül a Magyar Narancs a művész családjának közleményét.

Baksa-Soós János 1948. szeptember 20-án született Budapesten, zenei általános iskolai tanulmányai után, 1962-ben Kelet-Berlinbe került és az Aldershof könyvtárban és rajzfilmstúdióban dolgozott. 1966-ban tért vissza Budapestre, első együttesét, a Wastapsot 1968-ban alapította, egy évvel később pedig a Kex énekese lett.

Baksa-Soós 1971-ben, a hatósági zaklatások miatt hagyta el az országot. Nyugat-Németroszágba ment, ahol Essenben grafikát tanult, majd a düsseldorfi Kunstakademie-n folytatott festészeti és szobrászati tanulmányokat; olyan mesterei voltak, mint Joseph Beuys vagy Gerhard Richter.

1978-ban Berlinben telepedett le, és ettől kezdve sokkal inkább képzőművész volt, mint zenész, a nagyvilág is így ismerte meg őt. Bár idehaza is több kiállítása volt, barátait leszámítva Magyarországon szinte mindenki a Kex énekeseként emlékezett rá.

A zenészről Hobo is megemlékezett közösségi oldalán.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„1968-ban Ő indított el a pályámon, a Kexben énekeltem először zenekarral. Első daluk szövegét is én írtam, „Csillagok, ne ragyogjatok” volt a címe. A Hobo Blues Band első lemezét az „Elszállt egy hajó a szélben” átdolgozásával szerettem volna kezdeni és az abban elhangzó „Mondd meg, ki vagyok? Mondd, meg mi vagyok én?” refrénre válaszolt volna a „Ki vagyok én?”, amit a szintén a napokban elhunyt Póka Egoinnal írtunk. Ám a Kex dalt disszidens művész alkotásának nyilvánították és nem engedélyezték a felvételt.

Ennek ellenére az a szomorú dicsőség jutott nekem, hogy több embernek játszottam Baksa Jancsi dalait, mint ő maga. Az „Elszállt egy hajó…” mellett az „A család” és a „Zöld sárga” is állandóan része volt és része ma is műsoraimnak. A nemsokára megjelenő lemezemen a „Csillagok” is helyett kapott.

Miután megismerhettem a Rolling Stones és a Doors munkásságát, nem szégyelltem kijelenteni, hogy Baksa egyedül többet tudott, mint Mick Jagger és Jim Morrison együttvéve és ezt ma is így gondolom.

Hosszú évek óta betegesekedett. Néhány éve meglátogattuk Attila fiával, Cseh Tomi fiával hármasban a németországi Uhingenben. Beszélni már nem tudott, de a szeme fénylett. Búcsúzáskor a fülébe dörmögtem az „Elszállt egy hajó” néhány sorát és ő megszorította a kezemet. Akkor így búcsúztam tőle, ma meg tehetetlen vagyok.

Isten Veled Barátom, nem feledlek.”

Nyugodjon békében!

Fotó és leadfotó: Fortepan / Kende János

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...