Sztárok

Híres kollégája jelentett besúgóként Ruttkai Éváról, élesen kritizálta a viselkedését

Durva jelzőkkel illette Ruttkai Évát, a kor egyik legkeresettebb és legkedveltebb színésznőjét.

Jelentés Ruttkai Éváról

Megdöbbentő titkos jelentések kerültek elő a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas Ruttkai Éváról – számolt be róla korábban a Blikk. A Gervai András Fedőneve „szocializmus” című könyvében is idézett dokumentumot 60 évvel később az Állambiztonsági Szervezetek Történeti Levéltára hozta nyilvánosságra. A „Jenei” fedőnevű besúgó 1961 nyarán jelentett a népszerű, sokak által tisztelt és szeretett, ikonikus színművészről, és egyáltalán nem kímélte az ünnepelt színésznőt.

„Jenei” Ruttkai „súlyosan megromlott” házasságáról ír, illetve szélsőséges véleményt formál magatartásáról, személyiségéről, anyagiasnak és pénzéhesnek írja le őt. „Egyre többet keseregtek, utazni vágytak, és amikor például együtt bejártuk a nyugat-berlini Kurfürstendammot, Éva sírva fakadt az ernyőüzlet előtt, amelyben különleges nyugati esernyőket árultak” – áll a jelentésben, amely Ruttkairól és akkori férjéről, a szintén kiváló színész Gábor Miklósról szól. „Állandóan anyagi gondokkal küzdenek, és mindenfelé panaszolják, hogy mennyire nincsenek megfizetve.” Jenei úgy véli, a színésznő a Kossuth-díjnak sem örült igazán. Kifejtette neki, az ilyen őt már nem lelkesíti fel. Audrey Hepburnt irigyli, mert ő nem 35 ezer forintot kap egy díjért.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A besúgó szót ejt arról is, hogy a fiatal generációra rossz hatással volt az Egy magyar nábob, az Egri Csillagok és az Alfa Rómeó és Júlia, valamint a Szinbád sztárja. „Jenei” továbbá megállapítja, hogy Ruttkai és Gábor Miklós mostanában „a magasröptű gondolatok szférájában élő nagy művész” szerepét játssza. A tartótiszt úgy értékeli, hogy Ruttkai Éva férje hatására destruktív magatartást tanúsít. Nagy baj, hogy ezzel a magatartásukkal sok fiatal tehetséges művészt maguk köré vonnak és rohasztanak – áll a jelentésben. Ez azért is meglepő, mert Ruttkai jóban volt a kollégáival, a fiatalok pedig felnéztek rá és szerették.

Na, de ki volt a rejtélyes Jenei? A válaszért lapozz a következő oldalra!

Fotó: Fortepan / Kotnyek Antal

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...