Döbbenetes üzenetet kapott Csuti, ezt már Kulcsár Edina sem hagyhatta szó nélkül

Az egykori szépségkirálynő az Instagramon mutatta meg a követőinek, milyen pofátlan üzenetet küldött a férjének egy mindenre elszánt rajongó.

Sikeres a munkában és a magánéletben is

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Kulcsár Edinát szépségkirálynőként ismerte meg az ország: 2014-ben Miss World Hungary-nek választották, a Miss World szépségversenyen pedig második helyezért ért el. Edina szinte pillanatok alatt belopta magát az emberek szívébe, s rövid időn belül hatalmas rajongótábor gyűlt össze a közösségi oldalain – mostanra az egykori szépségkirálynőt több mint 600 ezren követik az Instagramon. Mindeközben a munka világában is egyre nagyobb sikereket ért el: a 2010-es években belekóstolt a televíziózásba, saját cégeket alapított, nemrég pedig az is kiderült, hogy színészi vénát is felfedezni vélt magában, ezért úgy döntött, belekezd egy új szakma elsajátításába: a híresség a jövőben filmszínésznőként szeretne majd érvényesülni. Ráadásul nem csak szakmai területen lehet magára büszke, hiszen a magánéletében is nagy sikereket tudhat a magáénak: férjével, Csutival boldog, kiegyensúlyozott házasságban élnek, 2018-ban pedig megszületett első gyermekük, Medox, majd 2020-ban kislányuk, Nina. Bár Edina nagy népszerűségnek örvend itthon, néha akad egy-két követő, aki rosszindulatú kommentekkel árasztja el az egykori szépségkirálynő oldalát, sőt vannak olyanok, akik privát üzenetben támadják őt vagy az egész családját - a legutóbbi eset azonban még Edinát is megmosolyogtatta.

Lapozz tovább, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Ha tartósítószer-mentes ketchupot veszünk, akkor mi benne mondjuk az a bizonyos módosított keményítő?
Sztárok
Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.
Sztárok
Elrajtolt Magyarország egyik kedvenc reality műsora, a Most Wanted - A hajsza a Keleti Pályaudvartól.
Lifestyle
A Perseidák meteorraj 2026-os csúcspontja különleges energiákat hoz: három csillagjegy szülöttei számára most váratlan fordulatok és csodák kezdődnek.
Egészség
Az endometriózis világszerte a reproduktív korú nők mintegy tíz százalékát érinti, a betegség pedig amellett, hogy kellemetlen, sokszor kifejezetten fájdalmas is. Ez azonban még nem minden, ugyanis...
Lifestyle
Súlyos vádakkal kell szembenéznie a korábbi Európa-bajnok műkorcsolyázónak, akivel szemben az ügyészség háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat.