Végre minden kiderült: komoly döntést hozott a pályafutásáról Hosszú Katinka

A tokiói olimpia óta képezi a közbeszéd tárgyát Hosszú Katinka pályafutása és az, hogy a háromszoros olimpiai bajnok vajon befejezi-e az álomkarrierjét – most fény derült arra, mire készül a sportoló.

Tanulságos és eseménydús időszakot tudhat maga mögött a magyar úszóvilág: a közelmúltban több válogatott sportoló edző- és klubváltásával volt tele a sajtó – Milák Kristóf, Burián Katalin, Késely Ajna, Verrasztó Evelyn és Dávid, valamint Hosszú Katinka is jelezték, hogy mással szeretnének tovább dolgozni –, emellett a tokiói olimpián való részvétel is megosztó álláspontokat eredményezett az emberek körében. Az Iron Lady teljesítménye Magyarországon és külföldön is komoly elismerésnek örvend, azonban az idei ötkarikás játékokon nem azt az eredményt nyújtotta, amit a legtöbben elvártak tőle, hiszen érem nélkül tért haza Tokióból. Emiatt sokan vélik úgy, hogy Katinka felett eljárt az idő és korábbi csúcsformája már csak a múlté, így jobbnak látnák, ha pontot tenne a pályafutása végére. Az olimpia után elmondta, hogy úgy érzi, sokkal több van még benne és nem tervezi abbahagyni a versenyzést – ennek ellenére felröppentek a pletykák, hogy az olimpia bajnok búcsút int a karrierjének. Az ezzel kapcsolatos hírek úgy szóltak, hogy Katinka most a pihenésre, a vállalkozására és a szerelmére akar koncentrálni – Sós Csaba szövetségi kapitány akkor azt nyilatkozta, ő napi kapcsolatban van az úszónővel és nem tud arról, hogy Katinka befejezné a karrierjét, bár teljesen biztosan ő maga sem tudta ezt megerősíteni. Most azonban kiderült, mi is az igazság: kattints a galériánkra a részletekért!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Los Angelesben, Hosszú Katinka életének sorsfordító állomásán forgatott a róla szóló életrajzi dokumentumfilm stábja és főszereplője. Katinka négy meghatározó évig, 2008-tól 2012-ig élt a metropoliszban, ott járt egyetemre,ott lett sikeres úszó, Los Angeles-i diákként nyerte meg élete első világbajnokságát.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Sztárok
Elvis Presley neve örökre összeforrt a rock and roll születésével és egy egész korszak hangulatával. A világsztár azonban a reflektorfényen túl sokkal összetettebb és furább életet élt, mint azt a...
Sztárok
A brit királyi család hivatalos programjai kívülről gyakran könnyednek és spontánnak tűnnek, a háttérben azonban minden apró részlet szigorúan megtervezett. A nyilvánosság elől rejtve olyan...
Lifestyle
A nyári hőség nemcsak napközben, hanem éjszaka is megkeserítheti az életünket, de néhány egyszerű trükkel sokkal pihentetőbbé tehetjük az alvást. Egy alvásszakértő most elárulta, melyik testhelyzet...
Fashion&Beauty
Ha nyár, akkor figyelemfelkeltő színek! Letícia királyné ezúttal egy lenyűgöző kék összeállítással hódította meg a nyilvánosságot, a ruha ráadásul nemcsak a tekinteteket vonzotta, hanem a...
Lifestyle
A Bikára olyan különleges élmények várnak, mintha egy romantikus film díszleteibe csöppent volna - íme, a júliusi előrejelzésünk szerelem fronton!
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.