Utazás

Most már hivatalosan is itt az ősz, de az időjárás ezt még nem tudja

Morcos idővel búcsúzott a nyár szerdán, de csütörtökön – a csillagászati ősz első napján – már sokkal mosolygósabb időre számíthatunk, és a hét hátralévő részében is melegedés várható.

Csütörtöki időjárás előrejelzés

Szeptember 23-a az őszi napéjegyenlőség napja, egyben a csillagászati ősz kezdete. Ezen a szeptemberi napon a napsugarak az Egyenlítőn delelnek 90 fokos szögben, és a nappalok és az éjszakák hossza az egész Földön egyforma. Utána a nappalok tovább rövidülnek az északi félgömbön egészen a téli napfordulóig. Mindez azt jelenti, hogy – amennyiben nem a naptári őszt vesszük figyelembe – idén csütörtökre esik az ősz első napja.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön a hajnali pára- és ködfoltok feloszlását követően gomolyfelhős idő valószínű, de ennek ellenére néhány órára mindenhol kisüt a nap, csapadékra sehol nem kell számítani, és a szél sem lesz már olyan erős, mint szerdán. A délután második felétől észak felől fátyolfelhőzet sodródik fölénk, amely északkeleten meg is vastagszik. A minimumok általában 5 és 11 fok között alakulnak, de a hidegre érzékeny helyeken 3-4 fok is lehet. A maximumhőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A hétvégén is még tovább emelkedik a hőmérséklet, csapadékra továbbra nem kell számítani és sok napsütésben bízhatunk.

Szerdán veszik napirendre az EU Egészségügyi Biztonsági Bizottságában a harmadik oltások kérdését.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Grace Van Patten neve ma már egyet jelent a természetes szépséggel, a letisztult eleganciával és azzal a ritka kisugárzással, amely egyszerre törékeny és magabiztos. A fiatal színésznő nem harsány...
Sztárok
Sajnos kilencven esztendősen elhunyt Koltai János Jászai Mari-díjas magyar színész, díszlettervező, filmrendező, képzőművész.
Sztárok
Kirobbanó formában van Selena Gomez, aki saját kozmetikai márkájának partiján villantotta meg tökéletes vonalait egy rendkívül csábító ruhában.
Lifestyle
Egy beszélgetés vagy találkozás régi félreértéseket segíthet tisztázni a Skorpiónak. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Mária dán királyné a minap színházban járt, ennek apropóján pedig egy isteni szerelést húzott elő a gardróbjából.
Lifestyle
Veled is elfordult már, hogy nem fértél a hűtőben? A profi séfeknek van néhány tanácsa, hogy tudod ezt orvosolni.