Szem nem marad szárazon Majoros Hajni soraitól: gyönyörű vallomást tett Majkának – fotó

Szívmelengető sorokkal üzent a férjének

„Köszönöm. Számodra ez a szó nagy jelentőséggel bír. S valóban, ez a szó nem lehet elcsépelt. A sok-sok köszönet és az azt kiváltó tett változtatja a másikat hálával telt emberré. Mert megtanultam, hogy a hála egy olyan érzet, melyet nem kell szégyellni, nem kell magamba zárni, és elbújtatni a másik elöl, mert esetleg gyengének tűnnék a másik szemében. Igen, jól ismersz, és igen, azzá váltam, aki mindig is lenni akartam. Segítettél értékelni és átértékelni, elfogadni és megbocsátani. Ezért is hálás vagyok. De ez csak egy kis része az egésznek, hiszen a hálámat nem tudom jobban kifejezni, mint hogy hozzád kötöm az életemet, amit megszerettettél velem. Mert szeretem az életem és szeretem, hogy a része voltál, vagy és leszel. Adtál hitet, lelki biztonságot és jövőképet. Emlékszel? 11 éve történt.. Azt mondják gombócból is sok, de ezekből az évekből nem az. Egyáltalán nem sok. Tudom, szerinted ez 100 évnek is megfelel. Két gyermek a történetünk szerves része, mi látjuk őket felnőni, ők pedig látnak bennünket megkomolyodni. Megteremtetted a biztonságunkat jelentő otthonunkat, ahova ha megérkezünk elmondhatjuk, hazaértünk. Nem félek már semmitől, és senkitől, hiszen itt vagy mellettem, s ha kétségeim támadnak bármivel kapcsolatban, csak átölelsz és fülembe súgod, hogy minden rendben lesz Anya. Peti! Köszönöm és köszönöm. Mindig hálás leszek. Szeretlek mindörökké” – olvasható a bejegyzésben, amely több hazai hírességet is meghatott. "Gyönyörű szavak! Nagyon sok boldogságot kívánok nektek!" – írta például Debreczeni Zita, de többek között Dér Heni, Ábel Anita, Tóth Vera és Király Viktor felesége, Király-Virág Anita is reagált a poszt alatt, jelezve, mennyire megindította őket a vallomás.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Már tíz éve boldog szerelme oldalán Csézy: férjével, Lászlóval sosem unják meg egymás társaságát, s a mai napig harmóniában élnek – erről beszélt most a Femcafénak az énekesnő, aki azt is elárulta, mi a jól működő házasságuk titka.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Home&Design
A minimalista, rideg nappalik ideje lassan lejárhat. Egy évszázados ötlet tér vissza a lakberendezésbe, amelynek egyetlen célja van: még otthonosabbá és meghittebbé tenni a lakást.
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy napi nyolc óra alvás mindenkinek elegendő, de a szakértők szerint ez ennél jóval összetettebb kérdés. Az ideális alvásidő ugyanis életkoronként jelentősen eltérhet.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...
Utazás
Nyugalmunknak hamarosan vége szakad: északnyugat felől hűvösebb, instabil levegő éri el térségünket, záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva magával.
Sztárok
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.