Lifestyle

Hamburgert rendelt a gyorsétteremben, frászt kapott, amikor beleharapott

A nő éppen jó ízűen falatozni kezdett volna, amikor olyasmit talált a hamburgerében, aminek semmi keresnivalója nincsen ott. Figyelem: ez a cikk nem azoknak szól, akik könnyen rosszul lesznek.

Újra vágyott, ujjat kapott...

Minden ember rémálma történt meg egy bolíviai nővel az egyik, Hot Burger nevű gyorsétteremben. A LadBible beszámolója szerint Estefany Benitez a kedvenc helyére ült be a múlt hét végén Santa Cruz de la Sierra városában. Rögtön az első falatnál érte a kellemetlen meglepetés: a húsba harapva együtt ugyanis valami teljesen oda nem illő dolog is a szájába került, amiről elég hamar kiderült, hogy egy emberi ujj maradványai.

Benitez a közösségi oldalán osztotta meg a történetet képek kíséretében (a posztot ide kattintva találod, de csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk), és azt is elárulta, hogy az étterem vezetősége bármilyen kívánságát kész volt teljesíteni a „kis kellemetlenség” után, még a hely bezárására is készen álltak, de végül nyitva maradtak, és folytatták a többi, mit sem sejtő vendég kiszolgálását.

A rendőrség az eset után megerősítette, hogy az egyik dolgozó húsvágás közben levágta a mutatóujja egyik ujjpercét, ami szerencsétlen módon került bele az ételbe. A Hot Burger képviselője azt mondta, a húst nem az étteremben sütik meg, az már készen érkezik az étterembe. A szóvivő azt is elmondta, korábban soha nem fordult elő hasonló eset.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A helyifogyasztóvédelem úgy határozott, az étteremláncnak ideiglenesen az összes üzletét be kell zárnia, emellett pénzbüntetés befizetésére is kötelezték őket. Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy Benitezt milyen módon kárpótolták. Egy ajándékutalványnak most nem biztos, hogy nagyon örülne…

A semmiből bukkant elő a perverz kukkoló, hősnőnk pedig igencsak rendhagyó módon "fogadta" a különös látogatót.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.