Home&Design

Ebben más színben látod majd a világot: piacra dobja első okosszemüvegét a Facebook

A Facebook végre a nagyközönségnek is bemutatta első okosszemüvegét. A Ray-Bannel közösen fejlesztett eszköz rengeteg szédítő extrát rejt magában, pedig első látásra csak egy teljesen hétköznapi, átlagos szemüvegnek tűnik.

Okosszemüveget fejlesztett a Facebook

Egy ideje már lehetett tudni, hogy a Facebook igazán nagy dobásra készül, méghozzá a Ray-Bannel karöltve. Együtt fejlesztették ugyanis a Ray-Ban Stories névre hallgató okosszemüveget, melyről most szivárogtak ki az első izgalmas információk. Funkcióit tekintve a Facebook vadonatúj okoseszköze leginkább egy Snapchat-szemüvegre emlékeztet. A szemüveg két öt megapixeles kamerával lett felvértezve, illetőleg kapott egy Qualcomm Snapdragon processzort is. Ezek a Facebook View nevű új alkalmazással szinkronizálódnak, melynek segítségével nemcsak szerkeszteni, de természetesen megosztani is lehet az elkészült felvételeket. Az eszköz segítségével úgy lehet képeket és videókat készíteni, hogy közben mindkét kezünk szabad. A beépített hangszóróknak köszönhetően pedig még a bejövő hívásokat is képesek vagyunk fogadni.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Fotó: 123rf

Lapozz, tudj meg még többet a Facebook okosszemüvegéről!

Oldalak

Home&Design
Sztárok
Bodrogi Gyula és a nemrég elhunyt Voith Ági hosszú éveken keresztül éltek házasságban - igaz, később szakítottak egymással, s más partnerek oldalán kezdték újra az életüket, barátságuk később is...
Utazás
Az utóbbi napokban ismét havazott Magyarországon, ugyanakkor nem ez a legkellemetlenebb meglepetés, amit az esztendő második hónapja tartogat számunkra.
Lifestyle
Évek óta próbálkozol, számolsz, lemondasz, újrakezdesz, mégis makacsul maradnak azok a plusz kilók? Lehet, hogy nem többet kellene tenned, hanem kevesebbet változtatnod.
Home&Design
Amikor Victoria Beckham neve felmerül, mostanában gyakrabban hallani családi feszültségekről, mint divatról vagy dizájnról. Pedig van valami, amihez még mindig ösztönösen és hibátlan érzékkel nyúl:...
Fashion&Beauty
Az idő múlása nem jelent feltétlenül kompromisszumot a szépség és a stílus terén, ugyanis a gondosan megválasztott fazon és a tudatos ápolás lehetővé teszi, hogy az ősz tincsek is sugározzanak –...
Sztárok
Kim Kardashian mindig is híres volt arról, hogy nem retten vissza a merész öltözködéstől, legutóbbi szettje viszont minden eddiginél vadítóbbra sikerült.