Sztárok

Ez a fotó a bizonyíték: Cindy Crawford 29 év alatt egy percet sem öregedett

Pepsi-reklám újratöltve

Cindy Crawford 1992-ben egy azóta világhíressé vált Pepsi-reklámban szerepelt, melyet annak idején a Super Bowl alkalmából vetítettek le legelőször. A reklámfilmben a szupermodell megáll egy benzinkútnál, az italautomatából kivesz egy diétás Pepsit, és kéjes mozdulatokkal szürcsölni kezdi, miközben két kisfiú kíváncsi tekintettel tapad rá a távolból. Most, 29 évvel később a világsztár visszautazott ugyanarra a forgatási helyszínre, sőt még a hajdani fodrászát is magával vitte, hogy a frizurája is szakasztott ugyanúgy nézzen ki, mint annak idején.

A régi reklám újraalkotása alkalom David Yarrow fotográfus közreműködésével zajlott, és egyébként a közönség szórakoztatása mellett rendkívül fontos társadalmi célt is szolgál. Crawfordék ugyanis a Madisonban található American Family Children’s Hospital számára gyűjtenek pénzt - ebben az egészségügyi intézményben kezelték korábban a szupermodell leukémiás fiútestvérét. Az 55 éves híresség örömmel közölte a nyilvánossággal, hogy 1 millió dollárt már sikerült összeszedniük a kórház számára.

A híres modell, Helena Christensen így kommentálta a régi reklám újragondolását: "Frankó minden szempontból!" Reese Witherspoon Oscar-díjas amerikai színésznő ezt írta: "Lélegzetelállítóan szép! És nemes célt szolgál!"

Íme a hajdani Pepsi-reklám:

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

És az újragondolt, 21. századi változat:

Világra jött Jennifer Love Hewitt és Brian Hallisay harmadik gyermeke. A sztár arról is mesélt, hogy fia „megjósolta” kistestvére érkezését.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Egészség
Egy egyszerű, mindennapi mozdulat is sokat elárulhat az egészségi állapotunkról: a neurológusok szerint bizonyos apró változások a kéz használatában már a korai szakaszban jelezhetnek idegrendszeri...
Lifestyle
Egy kevésbé ismert, fermentált finomság nemcsak alacsony kalóriatartalma miatt lehet hasznos a fogyókúrában, hanem azért is, mert támogathatja a bélrendszer egészségét és a jóllakottság érzését.
Egészség
Az immunrendszer megfelelő működését nemcsak az alvás, a rendszeres mozgás és a stressz szintje befolyásolja, hanem az is, hogy nap mint nap milyen ételek kerülnek a tányérunkra. Bár sokan kizárólag...
Lifestyle
A Bika a héten végre nemcsak másokról, hanem magáról is gondoskodni fog. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Elsőre furcsán fog hangzani, de amint megízleled az ital malátás, diós gazdagságát, azonnal a rabjává válsz! Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni, nem véletlenül rajonganak érte!
Lifestyle
A Skorpiónál ma egy beszélgetés során olyan igazság hangozhat el, ami mindent megváltoztat. Olvass tovább!