Friss fejlemények: újabb komoly döntést hozott a bíróság Fekete Dávid ügyében

Hosszú ideje tart már Fekete Dávid, a Megasztár hajdani énekesének kálváriája, s most újabb rossz hírrel kellett szembesülnie.

Rács mögött marad

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az énekes körül akkor robbant először a botrány, amikor egy nyilvános Facebook-posztban közölte: el akar válni a feleségétől és gyermekei anyjától, ugyanis rájött, hogy párja félrelépett. Pár nappal később aztán napvilágra került, hogy Fekete Dávid magánélete sokkal sötétebb titkokat rejt, mint azt elsőre bárki is gondolta: felesége, Regina, mintegy válaszként a zenész bejegyzésére, azt írta, Fekete Dávid őt megelőzően már számtalan alkalommal félrelépett, és gyerekeivel sem foglalkozott, sőt, előfordult, hogy napokra eltűnt. Az igazi skandalum csak ezután jött, amikor is felreppentek a hírek a férfi adóssághalmozásáról, majd kiderült, hogy az egykori megasztáros saját családtagjait is megkárosította, végül pedig őrizetbe is vették, majd elrendelték a letartóztatását. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közokirat-hamisítással vádolja, mert olyan személynek adta el a cégét, akiről tudhatta, hogy halálos betegségben szenved, emellett tíz vagyon elleni bűncselekménnyel is gyanúsítják. A sztár autókereskedéssel foglalkozott, de számos tulajdonost megkárosított azáltal, hogy az autók eladását követően nem fizette ki azok ellenértékét. Mint arról a femcafe.hu is beszámolt, az énekes május elsején került rács mögé, majd június 2-án a bíróság újabb három hónapra börtönbe helyezte és szeptember 6-ig nem védekezhetett szabadlábon. A mai napon pedig ismét jött a hideg zuhany: a csalással vádolt énekes letartóztatását a bíróság november 6-ig meghosszabbította, emellett elutasította Fekete védője által letartóztatás megszüntetése és a gyanúsított szabadlábra helyezése iránt előterjesztett kérelmét. A bíróság a megalapozott gyanú fennállását a terhére rótt bűncselekmények tekintetében továbbra is megállapította és a legsúlyosabb, a személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés meghosszabbítását indokoltnak látta.

Lapozz tovább, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...