Utazás

Megdöbbentő dolgot szúrt ki a Google Térkép: 20 éves rejtély oldódott meg

Húsz év után leltek rá a megoldásra

A rendőrség évekkel ezelőtt, nyomok és bizonyítékok hiányában elakadt annak a negyvenéves floridai férfinek az eltűnése ügyében, akit 1997. november 8-án láttak utoljára egy éjszakai klubból távozni. William Moldt földi maradványainak helyét több mint húsz éven keresztül homály fedte, és csupán a véletlennek – és egy szemfüles internetezőnek – köszönhetően leltek végül rá.

A rejtély a Google Térképnek köszönhetően oldódott meg: az egyik felhasználó, aki egy lakásfejlesztéssel foglalkozó vállalat ingatlanfelmérőjeként dolgozott, 2019-ben a Palm Beach-hez közel eső Wellington melletti tó területét vizslatta a felületen, amikor egy elsüllyedt autóra lett figyelmes az oldalon. Felfedezését azonnal jelentette a rendőrségnek, akik kézbe vették az ügyet.

A zsaruk a helyszínre érkezve hamar összekötötték a szálakat, és újraindították a nyomozást Moldt eltűnése ügyében. Kiderült, hogy a férfi eltűnésekor építkezés zajlott az adott területen, és az elsüllyedt autó állapotából ítélve a jármű már hosszú évek óta a tófenéken lehetett, benne Moldt holttestével. A feltételezések szerint az eltűnt férfi elvesztette az uralmát a kocsija felett és belehajtott a vízbe.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az is kiderült, hogy az autó több mint egy évtizede, 2007 óta látható volt a Google Térkép felületén, mégis 2019-ig kellett várni, hogy valaki észrevegye és jelentse. Korábban a nyomozásban résztvevőknek eszükbe sem jutott annak az eshetősége, hogy Moldt a tóban végezte.

Vajon tényleg földönkívüliek rabolták el az embereket?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.
Sztárok
Látványos átalakuláson ment keresztül a népszerű amerikai komika: Amy Schumer kendőzetlen őszinteséggel és szűrők nélkül mutatta meg új alakját.
Lifestyle
Az általános műveltség sokkal többet jelent annál, mint hogy ki mennyi évszámot, nevet vagy címet tud felidézni. Az igazán érdekes tudás gyakran egészen különböző területekről származó ismereteket...
Lifestyle
Szigorú razziát tartott a fogyasztóvédelmi hatóság a hazai játszótereken: a vizsgálatok során az ellenőrizte helyszínek és eszközök több mint harmadánál állapítottak meg valamilyen jogsértést.
Sztárok
Hatalmas a boldogság Gulácsi Péteréknél: a spanyolországi igazolást követően a magyar kapus felesége bejelentette, hogy harmadik gyermeküket várják.
Sztárok
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.