Szem nem marad szárazon: videón, ahogy Dallos Bogiék az oltár elé vonulnak – Ilyen szép volt a menyasszonyi ruhában az énekesnő

Szívmelengető videó került ki a templomi esküvőről.

Összekötötték az életüket

Mint ismert, a napokban összeházasodott Dallos Bogi és Puskás Peti – a szerelmesek 2019 óta alkotnak egy párt, az eljegyzésre pedig idén februárban került sor. Az X-faktor mentorai nem is vártak sokáig a lagzival: augusztus 27-én hivatalosan is összekötötték az életüket. Mint azt a femcafe.hu is megírta, mindketten nevet változtattak – mostantól Puskás-Dallos Peti és Puskás-Dallos Bogi a hivatalos nevük – ennek pedig igazán különleges és romantikus oka van.

„Általában az szokott lenni, hogy a nő veszi fel a férfi nevét, de miért ne lehetne így fordítva is? Hiszen a két fél között egyenrangúság áll fent, a tisztelet és az odaadás pedig nem csak a férfinek jár, hanem fordítva is - ezt tükrözze a nevünk is. Én pedig tisztelem és szeretem a feleségemet, Bogit!” – mondta a The Biebers énekese. Mint megírtuk, a nagy nap a templomi esküvővel vette kezdetét, majd innen vonult át a násznép a következő helyszínre, ahol a polgári ceremónia zajlott le. Az esküvőn egyébként valóságos sztárdömping volt, ugyanis többek között Rácz Jenő és Rácz-Gyuricza Dóra, Iszak Eszter és Gyurta Dani, Cinthya Dictator és Molnár Tamás is együtt ünnepelt Bogiékkal, de Szinetár Dóra is tiszteletét tette a lagzin.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Most egy újabb felvétel került ki a nagy napról, melyet Ekanem Bálint, a The Biebers zenésze tett közzé az Instagram oldalán. A rövid videó azt a néhány másodpercet mutatja be, ahogy a pár az oltár elé vonult: Bogi és Peti csak úgy sugárzott a boldogságtól, a menyasszony pedig igazi hercegnőként tündökölt a gyönyörű ruhájában.

A sztárpár tagjai mindketten megváltoztatták a nevüket.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...