Álomnyaralásra mentek Dobó Ágiék: egzotikus helyről jelentkezett be az egykori szépségkirálynő – fotó

Dobó Ági rendszeresen enged bepillantást a családja életébe, így most azt is megosztotta az Instagramon a követőivel, hogy párjával, Kis Csabával és gyermekeikkel egy csodálatos helyre mentek nyaralni.

A tengerpartról posztolt fotót

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Dobó Ágit akkor ismerte meg az ország, amikor 2010-ben a Miss World Hungary győztese lett, s még ugyanebben az évben összejött párjával, Kis Csabával, akitől azóta már két kisfia született - Benedikt 2013-ban, illetve Nataniel 2016-ban. Csaba tavaly, a 43. születésnapi buliján kérte meg szerelmét, hogy legyen a felesége.

"10,5 év, két csodálatos kisfiú és megannyi nehézség után, de még több boldogság után, az egyik legrégebbi, legnagyobb álmomat is válóra váltotta. Mennyasszony lettem és az Ő felesége leszek!" - írta akkor a közösségi oldalán az apuka. A pár boldog párkapcsolatban neveli a gyermekeit; Ágiék sokat járnak együtt különféle programokra és kirándulni, emellett az egyszerű hétköznapjaikba is sokszor engednek betekintést – nem is csoda, hiszen az egykori szépségkirálynő életére több mint 176 ezren kíváncsiak az Instagramon. Ági már a napokban elárulta a követőinek, hogy családi nyaralásra készülnek – sőt, ahogy ő fogalmazott, az eddigi legizgalmasabb vakáció vár rájuk –, ám az úticélt titokban tartotta – egészen mostanáig! A korábbi szépségkirálynő pár órával ezelőtt kitett egy fotót, melyen megmutatta, épp a frankfurti reptéren várakoznak, mert tovább utaznak Afrika felé, legfrissebb bejegyzésében pedig már arról is lerántotta a leplet, hogy sikeresen megérkeztek, méghozzá Kenyába.

„Hááát akkor SZIIIAAAA KENYAAA!!!” – írta Ági a fotó mellé, melyen mind a négyen a csodaszép tengerparton pózolnak.

Dobó Ágnes nem fél megmutatni valódi arcát, követői pedig értékelik is természetes szépségét.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.