Sztárok

Ő volt a múlt század nőideálja, még Kosztolányi Dezső is rajongott érte

Csodagyerekként kezdte, majd színésznő, táncosnő, divatdiktátor, feleség és az 1900-as évek nőideálja lett egyszemélyben.

Az isteni Bulla

Több mint száz éve, 1913. augusztus 26-án látta meg a napvilágot a Felvidéken Bulla Elma, Kossuth-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, aki tehetségen túl szépsége révén is meghatározó alakja volt a huszadik századi magyar közéletnek. Bulláról az Újságmúzeum közölt portrét.

Már fiatalon is igazi csodagyereknek számított: szülei hamar felismerték lányuk tehetségét, tánciskolába iratták, ahol a korszak egyik jelentős prímabalerinája foglalkozott vele. Hatéves korára önálló matinét szervezett számára a tánciskola, majd külföldi turnéra küldték a kislányt, 1923 és 1925 között Munczi Bulla művésznéven járta Európát.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Bécsben is felfigyeltek rá és átvették a képzését: nyelvórákat és színészleckéket vett, a tehetséggondozás hatására alig tizenhárom évesen már Puckot játszott németül a Szentivánéji álomban. 1928-tól 1934-ig egy ottani társulat egyik vezető színésznőjeként német nyelven játszott Berlinben, Münchenben, és Bécsben. Beletelt egy kis időbe, mire idehaza is megtanulták a nevét: 1934-ben hívták Magyarországra, a jövő év elején már a Belvárosi Színházban debütál.

A kritikusok is odáig voltak érte, Kosztolányi Dezső például a következő szavakkal méltatta a színésznőt: „Hittel írom le, hogy pályámon hasonló európai értékkel, hasonló nemes reménységgel ritkán találkoztam. Ez a színésznő törékeny vállain a fönséget hordozza” – írta.

Még ugyanabban az évben megkapta első budapesti darabja, a Vallomás című színmű filmváltozatának (Én voltam) főszerepét is, amiben többek közt Csortos Gyulával, Törzs Jenővel és Uray Tivadarral együtt szerepelt.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Számosan vannak, akik kifejezetten örülnek a lehetőségnek, ám egy magyar nyugdíjszakértő nemrég felhívta a figyelmet néhány fontos részletre, mely jelentősen árnyalhatja a helyzetet.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor a mosogatónál megáll a víz, vagy kellemetlen szag kúszik fel a lefolyóból, akárhányszor megnyitjuk a csapot. A legtöbben ilyenkor azonnali, erős...
Lifestyle
Hosszú ideje tudjuk, hogy a folyamatos alvásmegvonás előbb-után csúnyán megbosszulja magát, s alaposan roncsolja az egészségünket, de mi történik akkor, ha naponta csupán 5 perccel hosszabbítjuk meg...
Sztárok
Az ördög Pradát visel - Lauren Weisberger azonos című regényének adaptációja - 2006-ban hódította meg a mozikat, húsz év elteltével pedig a folytatást is megkapjuk, egyvalami azonban változatlan: a...
Fashion&Beauty
Nagyon elegáns szerelés mellett tette le a voksát nemrég Kamilla királyné, választásával ráadásul azt is elárulta, hogy nagyon megtetszett neki az egyik legromantikusabb öltözködési stílus.
Egészség
A napi két liter víz jól hangzik, de sokaknál ez egyáltalán nem biztos, hogy elegendő, az ideális mennyiség ugyanis függ a testsúlytól, az élethelyzettől, a fizikai aktivitástól és az életkortól is.