Lifestyle

Óriási magyar siker a paralimpián: Veres Amarilla aranyérmes, ezzel történelmet írt

Megvan az első magyar aranyérem a tokiói paralimpián, Veres Amarilla a kerekesszékes vívók párbajtőrversenyében lett bajnok, és ezzel sporttörténelmet írt.

Veres Amarilla aranyérmes párbajtőrben

Veres Amarilla aranyérmet nyert a kerekesszékes vívók párbajtőrversenyében csütörtökön a tokiói paralimpián.

A nők A kategóriás küzdelmében – azaz a vívás szempontjából kevésbé sérültek között – Veres a csoportjából simán jutott tovább négy győzelemmel és egy vereséggel, ezzel együtt 16 fős mezőny hiányos 16-os tábláján így is vívnia kellett. Ott előbb az amerikai Shelby Jensent fölényesen verte, majd az orosz Alena Jevdokimovát nagy küzdelemben múlta felül, a fináléért pedig taktikus vívással győzte le a kínai Csing Pient.

A döntőben egy másik kínai vívóval, az öt éve, Rio de Janeiróban háromszoros paralimpiai bajnok Zsung Csinggel mérkőzött. A lendülete nem tört meg az utolsó asszóra sem, mert bár sokáig az ellenfele vezetett, 10-10-nél sikerült egyenlítenie a BVSC-Zugló 28 éves vívójának, aki rögtön ezután azzal került előnybe, hogy Zsung elemelkedett a székből, amiért büntetés járt. A következő akciónál Veres tusát vették el, hasonló okból, így 12-10 helyett 11-11 lett, de a következő találatot megint a magyar párbajtőröző adta, és onnan már csak nőtt a különbség.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A magyarok közül korábban csupán Szekeres Pál tudott győzni kerekesszékes vívásban paralimpián – Barcelonában és Atlantában összesen háromszor –, így ebben a sportágban Veres Amarilla az első magyar női bajnok.

Veres Amarilla a magyar küldöttség második érmét szerezte Tokióban, szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban.

Veres Amarilla nyilatkozott a győzelem után. Lapozz és olvasd el!

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére, hogy a repülőtéren mindenkinek tátva maradt a szája.
Sztárok
A brit királyi család tagjai ismét teljes pompájukban jelentek meg az év egyik legfontosabb eseményén, a Trooping the Colour nevű rendezvényen. Bár a nap hivatalosan III. Károly király...
Sztárok
Miközben sokan megterhelő és időigényes mozgásformákkal próbálnak fittek maradni, Goldie Hawn egy meglepően egyszerű módszerre esküszik. Az Oscar-díjas színésznő szerint ez a mindössze néhány percet...
Sztárok
Sokan azt gondolják, hogy a királyi család tagjai különleges, nehezen beszerezhető ételeket és italokat fogyasztanak nap mint nap, a valóság azonban gyakran jóval hétköznapibb. Vilmos egyik kedvenc...
Fashion&Beauty
A capri nadrág idén nyáron újra meghódította a divatvilágot, és egyértelműen bebizonyította, hogy sokkal sokoldalúbb, mint azt sokan gondolnák. Lehet elegáns, sportos, romantikus vagy éppen vagány –...
Lifestyle
A Rák napját egy csendesebb, befelé figyelő hangulat kísérheti végig.