Lifestyle

Gyurmázásra fel! Megérkeztek a világ legszínesebb szörnyei és űrlényei

A gyurma kikapcsol, szórakoztat, és rengeteg hasznos, fejlesztő hatással bír. Nem csoda, ha a szülők előszeretettel lepik meg gyermekeiket, ők pedig örömmel játszanak vele. Most megérkeztek a legszínesebb figurák, amelyekkel még izgalmasabb lesz a gyurmázás. A Hey Clay ugyanis a mókás szörnyek és az űrlények világába repíti el a kicsiket és a nagyobbakat. (x)

Csak a képzelet szab határt

Csak gyúrjuk, gyömöszöljük, formáljuk, és szinte bármit elkészíthetünk belőle, amit csak szeretnénk. A gyurmázás a mai napig az egyik legkedvesebb időtöltés, hiszen kikapcsol, szórakoztat, s már az egészen kicsiknek is örömet okoz. A szülők számára pedig külön boldogság, hogy – miközben a csemeték belefeledkeznek a játékba és a fantáziájuk szárnyal –, az alkotás fejlesztő hatással is bír többek között gyermekük kézügyességére, térlátására, memóriájára és kreativitására.

Természetes alapanyagokból

Most megérkezett Magyarországra a legújabb gyurmaszett, a Hey Clay a SPAR jóvoltából, amely biztos, hogy gyorsan a gyerekek kedvencévé válik, hiszen ki ne szeretné a mókás szörnyeket és űrlényeket? A Hey Clay gyurmák könnyen formálhatóak, puha tapintásúak, nem ragadnak, természetes alapanyagok felhasználásával készültek, nem hagynak foltot a ruhán, és nem mellesleg 18 fantasztikus színben pompáznak, így valóban izgalmas szörnyeket és űrbéli lényeket varázsolhatunk belőlük. A megformázásban egy sokszínű kiadvány és egy applikáció is a segítségünkre lehet, ahol lépésről lépésre láthatjuk, hogyan épülnek fel ezek a vicces figurák. Ha elkészült az alkotásunk, a gyurma 24 órán belül megkeményedik, és így már szabadon játszhatunk vele tovább.

hey clay gyurma applikació plüssök űrlények szörnyek

Meglepetés gyurmacsomag vásárlásonként

És hogy hol találkozhatunk a Hey Clay gyurmákkal? Nem kell a világűrbe utazni, elég csupán betérnünk a legközelebbi SPAR áruházba. Minden elköltött 6000 forint után jár ugyanis egy meglepetés gyurmacsomag és egy hűségpont, de amíg a promóció tart, akár meg is vehetjük a szettet 190 forintos egységáron, amely szintén egy gyurmacsomagot és egy hűségpontot tartalmaz. 6 darab hűségpontot összegyűjtve pedig az egyes figurák plüss másait is megvásárolhatod kedvezményes áron. Továbbá plusz gyurmacsomagokat, gyűjtő dobozt, gyurmakönyvet vagy komplett gyurma készletet is vásárolhatsz.

Lead fotó, fotó: SPAR

Oldalak

Lifestyle
Utazás
A Liszt Ferenc repülőtér kedd délelőtt óta átmenetileg nem indít és nem is fogad járatokat, mégpedig az ónos eső és az extrém jegedesés miatt.
Sztárok
Az 53 esztendős Pásztor Anna korábban is megnyerő őszinteséggel vallott mentális jellegű nehézségeiről, most viszont hosszú hallgatás után ismét e kényes témáról vallott.
Utazás
Extrém időjárási körülmények között vezetni sosem életbiztosítás, de van néhány alapszabály, melynek betartásával minimálisra csökkentheted a kockázatot.
Sztárok
Vilmos herceg nem habozott: családja jövőjének érdekében olyan döntést hozott, amire már régen szüksége lett volna a palotának.
Sztárok
Kedd reggel elmaradt a Retro Rádió nagy népszerűségnek örvendő műsora, a Bochkor, amit Bochkor Gábor és Lovász László vezet.
Utazás
A hóhelyzet nem csupán a közlekedést állította a feje tetejére, de nemrégiben egy olyan jármű is felbukkant a hazai autópályákon, amivel a fiatal sofőrök egy része talán még soha nem is találkozott.