Közeleg a nagy nap: lánybúcsút tartott Dallos Bogi, fotókat is mutatott a buliról

Puskás Peti és Dallos Bogi az X-Faktor alatt találtak egymásra 2019-ben, idén februárban pedig már az eljegyzés is megtörtént.

Lubickolnak a boldogságban

Az X-faktor két mentora a tehetségkutató 9. szériájában talált egymásra – sokan nem jósoltak nekik hosszú jövőt, ám a két zenész rácáfolt az előítéletekre, azóta pedig hazánk egyik legkedveltebb sztárpárjának számítanak. Ráadásul nem csak a magánéletben alkotnak tökéletes párt, hanem akkor is jól tudnak partnerként együttműködni, ha munkáról van szó; mint azt korábban a Femcafe is megírta, az énekesek szakmai téren is egyre szorosabbra fűzik a kapcsolatukat, hiszen nemrég egy bár társtulajdonosai lettek Győrben. Emellett tudatosan építik a saját karrierjüket, külön-külön is sikeresen megállják a helyüket a művészvilágban, miközben egyre nagyobb követőtáborra tesznek szert a közösségi médiában. Mindenki kíváncsi rájuk és mindenki tudni szeretné, hogyan alakul a kapcsolatuk – éppen ezért érte örömhírként a rajongókat, mikor hivatalosan is bejelentették, hogy összekötik az életüket.

Most pedig az is kiderült, hogy hamarosan sor kerülhet az esküvőre, hiszen az énekesnő legfrissebb Instagram bejegyzésében a lánybúcsújáról mutatott néhány pillanatot: Bogi egy testhez simuló, piros ruhát viselt, mely kiemelte a hibátlan alakját. A képeket látva egyértelmű, hogy fantasztikus hangulatban telt az ünneplés, ráadásul az eseményről az énekesnő is írt néhány sort, kiemelve, hogy csodálatosan telt számára az este. Nemrég egyébként fontos szerepet töltött be Gyuricza Dóra és Rácz Jenő esküvőjén, ahol koszorúslányként ünnepelte barátai nagy napját.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mindeközben Puskás Peti sem unatkozott, ugyanis ő a legénybúcsújáról jelentkezett, s úgy tűnik, szerelméhez hasonlóan ő is egy fantasztikus bulit tudhat maga mögött:

„Köszi srácok a felejthetetlen legénybúcsút, a kakaószertartással, a sörponggal , a vegán grillezéssel, az éjszakai túrával az erdőben és legfőképpen, hogy együtt élhettük meg mindezt a fesztivál hangulatot fesztivál nélkül! Azt hoztuk a sok-sok közös emlékkel!” – számolt be az ünneplésről Peti az Instagramon.

Magyarország egyik kedvenc sztárpárja gondoskodott róla, hogy rajongóik számára még a szokásosnál is forróbb legyen a mostani hőhullám.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...