Sztárok

Eszenyi Enikőre rá sem lehet ismerni: extrém hajszínt választott

Állítólag a színész-rendező nemcsak külsőleg változott meg, sokkal nyugodtabb és kedvesebb lett.

Teljesen megváltozott

Január 11-én ünnepli a 60. születésnapját Eszenyi Enikő, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, színházi rendező. A Vígszínház egykori igazgatója tavaly, 10 év után azután távozott a posztjáról, hogy márciusban korábbi vígszínházi színészek nyílt levélben álltak ki az igazgatónő ellen, azt állítva, hogy viselkedése közrejátszott abban, hogy távoztak a színházból. A nyílt levélhez később több korábbi tag és munkatárs is csatlakozott, sokan előrukkoltak saját történetükkel a médiában, azt állítva, hogy az igazgatónő rendszeres verbális és fizikai abúzusok mellett vezeti az intézményt. Eszenyi Enikő ezután lemondott, visszavonta következő igazgatói pályázatát és távozott az intézményből. Helyét Rudolf Péter vette át.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A színésznő ezek után eltűnt a köztudatból, a közösségi oldalain sem posztolt hónapokig, később szülővárosában, Csengeren, valamint Pozsonyban tevékenykedett, majd júniusban jött a hír, hogy a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban kerül színpadra egy rendezése. Akkor nagy volt a felháborodás, sok pályatársa nem értett egyet azzal, hogy a botrány után máris új lehetőséget kapott. A Blikk értesülései alapján azonban Eszenyi Enikő az utóbbi időben teljesen megváltozott, az átalakulás részeként pedig a külsejét is felturbózta.

Így ismertük meg Eszenyi Enikőt:

Néz meg, hogy néz ki most a színész-rendező – lapozz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Donald Trump neve évtizedek óta összeforr a szokatlan szokásokkal, a meghökkentő kijelentésekkel és a kulisszák mögött keringő történetekkel. Nem csoda, hogy a volt munkatársak és alkalmazottak...
Utazás
A vulkanikus tájak, a buja, ősi erdők és a frissítő óceáni levegő különleges harmóniája olyan nyugodt kikapcsolódást kínál, amely egyszerre tölti fel a testet és a lelket. Itt nem a rohanásé vagy a...
Utazás
A nyári autós túrák egyik legveszélyesebb csapdája várja a gyanútlan sofőröket az Alpokban. A védőkorlátok nélküli, hátborzongatóan keskeny sziklaösvényen egyetlen rossz kormánymozdulat is végzetes...
Lifestyle
A Halak számára nem az elvonulás vagy álmodozás hozza ma a legnagyobb örömöt, hanem egy valós, kézzelfogható élmény.
Sztárok
Annoni Zita számára a karácsony hosszú időn át nem a meghittséget, a fényt és az önfeledt családi pillanatokat jelentette. A fotográfus a Ridikül vendégeként nyíltan beszélt arról, hogy gyermekkori...
Home&Design
Sok bizarr dolog kering az interneten, és most sokan szappant vetnek be a kertben.