Utazás

Ilyen még nem volt: meglepetés is lesz az augusztus 20-i légi parádén

Meglepetéssel is készül a Magyar Honvédség az idei augusztus 20-ai budapesti légi parádéra – nyilatkozta a Magyar Honvédség parancsnoka a közmédiának csütörtökön a Parlamentnél, ahol személyesen is megtekintette az ünnepi parádéra gyakorlatozó pilótákat.

Soha nem látott meglepetéssel készülnek a nemzeti ünnepre

Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy a meglepetésről annyit mondott: olyat is lehet majd látni a Duna felett, amit Magyarországon magyar géppel még nem láthattak az emberek.

Elmondta: idén augusztus 20-án több mint 200-an teszik le katonai tiszti esküjüket a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Ezt követően, 9 órakor kezdődik a Duna felett tartandó légi parádé. A mintegy háromnegyed órás eseményen szinte a teljes magyar légierő képviselteti magát. Látni lehet majd a honvédség új kiképző gépeit, amelyek elengedhetetlenek a magyar nemzeti pilótaképzéshez. Ott lesz továbbá a Magyar Honvédség helikoptereinek minden típusa, köztük a H145M-es és a Mi-17-es helikopterek is. Az új utasszállító gépek – a Falcon és az A319-es Airbus – is bemutatkoznak, és a levegőben lesznek a Gripenek is – ismertette.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Lesznek "áthúzások" és egyéni bemutatók. „Meg szeretnénk mutatni, hogy mink van és mire képesek a pilótáink” – fogalmazott a vezérőrnagy, aki azt mondta: szeretné, ha minél többen eljönnének augusztus 20-án a Parlamenthez közösen ünnepelni az esküt tevő fiatal tiszteket, és megcsodálni, hogy mire képesek a pilóták a Magyar Honvédség régi és új eszközeivel.

A Magyar Honvédség parancsnoka kiemelte: meg szeretnék mutatni, hogy azok a haditechnikai fejlesztések, amelyekről az elmúlt években beszéltek, valóban megvalósultak, és hogy ezeket az eszközöket a pilóták, a kezelőállomány képesek mesteri fokon üzemeltetni.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Utazás
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...
Home&Design
Sokan a konyhafelújításra vagy a fürdőszobára költik a legtöbb pénzt, ha szeretnék növelni otthonuk értékét. Az ingatlanszakértők szerint azonban van egy olyan részlet, amelyet a vevők szinte az első...
Lifestyle
Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben...