Sztárok

Szilágyi Áron útja a temetőbe vezet a világversenyek előtt, az ő sírját látogatja rendszeresen

Fontos rituálé ez az olimpiai bajnok számára, mert sokat köszönhet az illetőnek. „Annyi erőt adott ő az én pályafutásomhoz, annyi munkát, energiát, időt fektetett belém, hogy úgy érzem, ez nekem kötelességem” – árulta el Szilágyi Áron kardvívó.

Szilágyi Áron történelmet írt

A kardvívás történetében eddig még soha senkinek nem sikerült három egymást követő olimpián aranyérmet szereznie. Szilágyi Áronnak azonban a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpia után Tokióban is. A bajnok a Kossuth Rádió Halló, itt Tokió! című műsorában elmondta, amikor 22 évesen megnyerte az első olimpiai aranyérmét, akkor még egy teljesen más ember volt, mint most.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Huszonkét évesen a fiatalos lendület hajtott, csak az foglalkoztatott, hogy olimpiai bajnok legyek. Fizikálisan a toppon voltam, meg tudtam lepni az ellenfeleket. Ma már sokkal megfontoltabb vagyok, a technikai és a taktikai repertoáromra és tudásomra támaszkodom” – magyarázta a háromszoros olimpiai bajnok, aki nagyon sok időt tölt edzéssel, mert azok közé tartozik, akik szeretik alaposan elvégezni az edzésmunkát. Hétköznapokon összesen tíz edzése van, és néha szombatonként is bevállal pluszedzéseket. „Szeretek azzal az érzéssel kiutazni egy világversenyre, hogy én mindent megtettem érte, és rajtam nem múlik” – fogalmazott a világklasszis magyar kardvívó.

Mostani edzőjével, Decsi Andrással kapcsolatban úgy fogalmazott, a legjobb életszakaszában, 25 évesen találkozott vele, amikor már volt annyira érett, hogy tudja, milyen mennyiségű munkára van szüksége. Kiváló partneri viszony van kettejük között és sok mindenben hallgatnak egymásra. Szerinte ezért is működik jól a kapcsolatuk.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...