Egészség

Nem elég az eddigi átoltottság, durván feljebb tolja a nyájimmunitás küszöbét a delta variáns

Módosult a nyájimmunitás határa

A Fertőző Betegségek Amerikai Társasága nemrégiben azt közölte, hogy a delta variánsnak köszönhetően 80 százalék fölé, sőt valószínűleg 90 százalék közelébe emelkedett a nyájimmunitás határa - olvasható a Bloomberg friss cikkében. A korábbi koronavírus-változatok esetében egyetlenegyszer sem állapítottak meg ehhez hasonlóan magas értéket a szakértők, eddig ugyanis 60-70 százalékos átoltottságra lett volna szükség ahhoz, hogy a járvány megtorpanjon. (Számos országban még ezt az értéket is meglehetősen nehéz lenne elérni - köztük sajnos Magyarországon is, ugyanis az utóbbi időben mi is belesüllyedtünk az európai középmezőnybe, ami a teljes átoltottságot illeti.)

Richard Franco, az Alabamai Egyetem kutatója leszögezte: a delta variáns egy sokkal veszélyesebb és fertőzőképesebb vírus, mint az eddigiek.

A nyájimmunitás elmélete azon az alapvetésen alapszik, mely szerint az átoltottság bizonyos - magas - foka után nem csupán a társadalom azon rétege nyer immunitást a vírus ellen, amely már átesett a vakcináción, hanem azok is biztonságban lesznek, akik nem vettek fel semmilyen oltást.

Sajnos a jelenlegi adatok azt mutatják, hogy Magyarországon még igencsak messze vagyunk a nyájimmunitástól, hiszen eddig 5 millió 632 ezer állampolgár élt az oltás lehetőségével, s a hazai oltási program az utóbbi időben mérhetetlenül lelassult.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Fotó: 123rf
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...