Amerikában forgatta új klipjét a magyar sztár, hazai színekben pompázott az USA ikonikus épülete

Meghódítják Amerikát is

A magyar zenei produkció 2021. október 23-án a gitár alakú hotel 7000 fős arénájában ad koncertet. A HAVASI Symphonic közel 50 fővel utazik az Egyesült Államokba, hogy a magyar zenei élet kiemelkedő tehetségű előadói számos európai aréna koncert után elvarázsolják az amerikai közönséget is. A koncert dátuma szimbolikus, hiszen október 23-a kettős nemzeti ünnep Magyarországon, ugyanakkor az amerikai helyszín számára is kiemelten fontos, mivel az egyedülálló szórakoztató komplexum 2019. októberében nyitott meg, így fennállásának második évfordulóját fogja ünnepelni a magyar produkció koncertjével. A magyar művészek illusztris társaságba kerültek, hiszen az őszi szezonban ugyanitt készül koncertezni Eric Clapton, a Guns N’ Roses és a ZZ Top is. A HAVASI Produkció 2021-ben természetesen nem csak Amerikában látható és hallható. A hagyományos decemberi Arénakoncerteket
idén először országos turné előzi meg, amelynek keretében augusztus 15-én a budapesti Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, augusztus 18-án a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, szeptember 19-én a szegedi Városi Sportcsarnokban, szeptember 25-én a győri Audi Arénában, szeptember 26-án pedig a Veszprém Arénában találkozhat Havasi Balázzsal és művész barátaival a nagyközönség.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az orosz származású színésznő rengeteget öregedett az évek alatt, bár sokan vannak, akik úgy gondolják, még ma is remek formában van.

Leadfotó: HAVASI ENTERTAINMENT LTD.

Oldalak

Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.
Lifestyle
Tao Porchon-Lynch 101 éves koráig jógázott, tanított és még versenyszerűen táncolt is – az élethez való hozzáállása pedig legalább annyira inspiráló volt, mint a teljesítménye. Három egyszerű...