Egészség

Kínában újra berobbant a koronavírus, Vuhan óta nem volt ennyire súlyos a helyzet

Úgy hírlik, még július 20-án szúrtak ki a nankingi repülőtéren egy, a koronavírus delta variánsával fertőzött személyt, azóta pedig új erőre kapott a Covid-19 Kínában.

Újra berobbant a járvány a távol-keleti országban

Vuhan óta most a legsúlyosabb a koronavírus-krízis a pandéma bölcsőjének számító Kínában - adta hírül a BBC. A járvány hosszú idő után ismét berobbant a távol-keleti országban, mégpedig vélhetően azért, mert már itt is felütötte a fejét és egyre dinamikusabban terjed az úgynevezett delta variáns. A kínai állami média közölte, hogy a delta mutáns Nankingben jelent meg a közelmúltban, onnan pedig öt másik tartományra terjedt át, sőt már a fővárosban, Pekingben is egyre több embert betegít meg. Kínában eddig megközelítőleg kétszáz embernél mutatták ki a delta variáns jelenlétét. A helyi beszámoló szerint a delta variánst először Nanking repülőterén detektálták, és erre még tíz nappal ezelőtt, július 20-án került sor. Emiatt a forgalmas repülőtéren minden járatot töröltek augusztus 11-ig. Ez persze még csak az új védekezési stratégia nulladik lépése Kínában. A helyi vezetők most azt tervezik, hogy rövid időn belül Nanking városának összes lakosát tesztelik, ami egyáltalán nem lesz könnyű feladat, hiszen 9,3 millió főről van szó.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Egészség
Sztárok
Szinetár Dóra nem sokkal az unokája születése előtt azt is elárulta, milyen nemű lesz a baba.
Lifestyle
Mielőtt az őszi hideg miatt ismét rendszeresen bekapcsolnánk a fűtést, érdemes néhány percet szánni a radiátorokra, ugyanis egy kevéssé ismert beállítás az egész fűtési időszakban sokat számíthat.
Sztárok
A Terror Háza Múzeum előtt tartott demonstráción lépett színpadra zenei fellépőként Nagy Feró, aki a múzeum működésének felülvizsgálata és a főigazgatói tisztség megszüntetése elleni kiállásában...
Sztárok
Rebecca De Mornay a nyolcvanas évek elején szinte egyik pillanatról a másikra vált Hollywood egyik legvonzóbb és legkeresettebb színésznőjévé, ám azóta több mint négy évtized telt el, és ma már...
Lifestyle
Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A...
Sztárok
Kilencéves józansági jubileumát ünnepli Molnár Tamás; az Anti Fitness Club egykori frontembere, elismert dalszövegíró és szólóelőadó őszinte posztban foglalta össze a függőség legyőzésének...