Ez történt volna, ha a Titanic az orrával ütközik a jéghegynek

A Titanic a jobb oldalával ütközött a jéghegynek, ezzel olyan mértékű sérülés keletkezett a hajótesten, amelynek következtében nem tudott fennmaradni a vízen. De mi történt volna, ha az orrával megy neki a képződménynek?

A Titanic ütközése

1912. április 15-én hajnali két óra után az RMS Titanic elsüllyedt. A történelem egyik legnagyobb katasztrófájaként tartják számon a mai napig, a tragédia mintegy 1,517 ember életét követelte a fedélzeten. Megépítése után a szakemberek és a tervezőmérnökök azt hajtogatták, hogy a hajó gyakorlatilag elpusztíthatatlan - nyilvánvalóan a nagyságát is szerették volna hangsúlyozni ezzel a kijelentéssel, de mivel vasból készült, el tudott merülni.

Nem csak a jéghegy okozta a vesztét

Korábban írtunk róla, hogy a jéghegynek nagy szerepe volt a hajótörésben, de alapvetően nem az okozta a Titanic vesztét. Senan Molony újságíró több mint 30 éve tanulmányozza - a mai napig - a hajó tragédiájának körülményeit. A brit kolléga kiderítette, hogy a Titanic ment egy tesztkört, mielőtt elindult volna élesben Angliából. Készültek fotók az óceánjáróról az említett tesztút előtt és után is, az újságíró pedig észrevette, hogy utóbbi képeken a hajó oldalán - azon a szakaszon, amit a jéghegy később felszakított - majdnem kilenc méteres fekete foltok voltak. Ezeket nagy valószínűséggel korábban az üzemanyagtérben keletkezett tűz okozhatta. Molony azt is kiderítette, hogy a Titanic tulajdonosai tudtak a tűzesetről, de eltitkolták a problémát. Okosan, ügyesen tussolták el a dolgot, a hajó ugyanis pont a sértetlen oldalával állt be a southamptoni kikötőbe első indulásakor, így senkinek nem tűnt fel a hiba. A tűz után jött tehát a jég, ami azért tudott ekkora kárt okozni a hajótestben, mert - a szakértők véleménye szerint - az égés következtében 75 százalékkal meggyengült az acél.

Mi történt volna, ha orral kapja el a jéghegyet

A katasztrófa utáni években számos szakértő tanulmányozta az esetet újra és újra. Sokan közülük azzal a hipotézissel álltak elő, hogy amennyiben a hajó nem az oldalával, hanem az orrával ütközött volna a jéghegynek, sokkal kevesebb lett volna az áldozat, és talán fenn is maradt volna a vízen. Ezt a feltételezést és állítást egyébként később megcáfolták, ugyanis több probléma is lett volna a frontális csapódásnak.

A Titanic orrán található ütközési válaszfalak úgy lettek kialakítva, hogy túléljék az ütközést egy másik hajóval, de nem egy jégheggyel. Óvintézkedésként állítottak fel egy olyan esemény ellen, amely 1909-ben történt az RMS Republic-kal. Az ilyen válaszfalak rekeszei nagyjából olyanok voltak, mint a modern járművek "gyűrődési zónái", ami azt jelenti, hogy az ütközés utáni ütés energiájának nagy részét elnyelték. Ugyanez történne a másik hajóval is (amelyikkel az ütközés bekövetkezne), mivel az is elnyelné az ütés energiájának egy részét. Ebben az esetben mindkét hajó súlyos károkat szenvedne, de valószínűleg továbbra is a felszínen maradna. Ha a Titanic a jéghegynek ütközött volna frontálisan - egy álló objektumnak -, az ütközés energiájának nagy részét a hajónak kellett volna elnyelnie, ami csak tovább rontotta volna a helyzetet.

Ha a Titanic frontálisan ütközött volna a jéghegybe, szinte azonnal megtorpant volna; gondolj csak arra, milyen érzés, amikor meglátod, hogy egy autó kanyarog előtted, és hirtelen a fékre lépsz. Egy hirtelen megállás az embereket a kabinokba vagy a fekhelyekbe dobta volna, és mivel éjszaka volt, és az utasok többsége aludt, egyáltalán nem volt esélyük arra, hogy ellenálljanak a becsapódást; beleröppentek volna a közvetlen közelükben lévő dolgokba.

Frontális ütközés esetén a becsapódásnak köszönhetően a hajó illesztései szétváltak volna, és a szegecsek elszakadnak, ilyenkor a hajórekeszek jóval több része került volna víz alá, ami a hajó sokkal gyorsabb süllyedését eredményezte volna - írja a témában a Science ABC.

Fotó: 123rf