Lifestyle

Győztest hirdetünk: ez az idei olimpia legromantikusabb pillanata – Videó

Nem érdemes tovább várni, ennél cukibb már nem történhet az olimpián, ez a tokiói ötkarikás játékok legromantikusabb pillanata.

Élő adásban tette fel a nagy kérdést szerelmének

Márton Anna hétfőn az első asszóját az argentin Marija Belen Perez Maurice ellen vívta. Ekkor sérült meg, de győzött, majd menetelt a negyedik helyig. A magyarnak minden bizonnyal a kiugrott térde maradt meg a leginkább az összecsapással kapcsolatban, ellenfelének azonban teljesen más miatt marad örökké emlékezetes az olimpiai szereplés.

Amikor a vesztes meccs után a sportoló a sajtónak nyilatkozott, egyszer csak megjelent mögötte a barátja és edzője, Lucas Guillermo Saucedo és egy papírt tartott fel, amin ez állt spanyolul: „Hozzám jössz? Kérlek.” A 36 éves kardozó örömében felsikoltott, és természetesen rögtön igent mondott.

Boldogok vagyunk, jó páros vagyunk, persze akadnak vitáink, de élvezzük egymás társaságát. Szeretjük egymást és együtt akarjuk leülni az életünket” – idézte Marija Belen Perez Maurice szavait az Infostart.

A pár természetesen a vívásnak köszönhetően találkozott. Lucas Guillermo Saucedo maga is versenyzett, majd edzősködni kezdett, és egyik tanítványa Marija Belen Perez Maurice lett. 17 éve vannak együtt, és a férfi egyszer, nagyjából tíz éve már próbálkozott a lánykéréssel, de akkor elutasításban részesült: a vívó akkor azt mondta, hogy még fiatalok a házassághoz.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az edző elárulta, a verseny előtti este találta ki a lánykérést, bár gyűrűt nem vitt magával. Addig várt volna a bejelentéssel, amíg a vívó versenyben van.

Íme, videón a romantikus lánykérés:

A rendezők nyilvánosságra hozták a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál programját. A filmmustrán lesz a világpremierje többek között Fabricius Gábor első nagyjátékfilmjének is.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...
Sztárok
Josh Duhamel 53 évesen ismét apa lett: felesége, Audra Mari megszülte harmadik gyermekét, a megható hírt a színész Instagramon osztotta meg.
Sztárok
Scarlett Johansson és Colin Jost kapcsolata Hollywood egyik legstabilabb szerelmi történetévé vált: a sztárpár nyolc év után is láthatóan rajong egymásért.