Egészség

Kiderült, hány magyar tervezi, hogy harmadszor is beoltatja magát

Egyeseknek eltökélt szándékuk, hogy már idén élnek a harmadik vakcináció lehetőségével.

Magyarországon is jön a harmadik oltás

Orbán Viktor miniszterelnök július közepén jelentette be, hogy hamarosan Magyarországon is elérhetővé válik a harmadik koronavírus-oltás, melyet az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz felvenniük. A kormányfő akkor azt mondta: a szakértők szerint az az ideális, ha a második és a harmadik oltás között eltelik legalább négy hónap. Orbán egyúttal arról is tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az új vakcinadózisra a szokásos módon lehet jelentkezni - erre egyébként augusztus elsejétől lesz lehetőségük az érdeklődőknek. Azzal kapcsolatosan, hogy indokolt-e a harmadik oltás, illetve ha igen, mikorra érdemes időzíteni és pontosan kiknek ajánlott, jelenleg is folyik a vita a hazai, valamint a nemzetközi szakértők berkeiben, azt a nézetet viszont mára nagyjából az összes kutató osztja, hogy hamarosan itthon is elkezdődik a negyedik járványhullám - ezért is lehet itt az ideje egy újabb oltásnak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Pulzus Kutató és a Napi.hu közös, reprezentatív felmérést végzett a témában - adta hírül a 24.hu. Ezer főt faggattak arról, hogy tervezik-e beadatni maguknak a harmadik koronavírus-oltást, és ha igen, pontosan mikor.

Fotó: 123rf

Lapozz, tudd meg a válaszokat!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.