Utazás

Idén is lenyűgöző a programkínálat a Művészetek Völgyén

Koncertekkel, táncelőadással, filmbemutatóval, kézműves-foglalkozásokkal és workshopokkal várják az érdeklődőket a Művészetek Völgyében július 23-ától augusztus 1-jéig.

Művészetek Völgye 2021 programok

Július 23-án kezdetét veszi az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami immár harmincadik alkalommal várja az érdeklődőket rengeteg programmal több mint egy héten keresztül Kapolcson és környékén. A rendezvények között színházi előadások, komoly-, nép- és világzenei koncertek, irodalmi estek és délutánok, kiállítások és mesterségek bemutatása szerepelnek.

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., azaz a MANK MTI-hez elküldött közleménye szerint a MANK ArtPorta – Kalapos udvar mottója, az Alkoss újra – Újra alkoss, az újranyitás utáni szabadság érzését és alkotás utáni vágyat idézi.

Idén is lesz selyemfestés, tűzzománckészítés, szitanyomás, festőműhely, valamint fotóművészeti workshopokat is tartanak. A környezetvédelem fontosságát hangsúlyozva újrahasznosított anyagokból lehet készíteni ékszert, lampionokat, saját neszesszert vagy saját Völgy-naplót dizájnerek segítségével.

A Pemzli játszósarokban élményfestések, kitűzőkészítés és családi társasjátékok várják a gyerekeket, akik a Tiéd a cirkusz! edukációs, szórakoztató és muzeológiai programjain is részt vehetnek.

Fellép a Willany Leó kortárs tánctársulat, akik workshopokat is tartanak az érdeklődőknek. Koncertet ad a Terra Profonda és a Várkonyi Csibészek formáció. Csorba Lóránt, a Lóci játszik frontembere önálló esten mutatkozik be. Beck Zoltán, a 30Y frontembere a művészet és a társadalmi tér viszonyulásairól tart előadást.

Szőke András és Badár Sándor stand-up estjének keretén belül vetítik első alkalommal A delelő obsitos és a fekete bárány című filmet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lesz interaktív előadás a méhek életéről, a Tünet Együttes Te szemét! című produkciója a szemetet állítja fókuszba, és a művészeti performanszok is a klímaváltozás fontosságára hívják fel a figyelmet.

A Műgyűjtés másként családi kalandjátékon kortárs műalkotásokat lehet keresni, emellett magyar ékszertervezők részvételével idén is lesz kortársékszervásár, valamint minden este filmklubbal készülnek.

Azt írták, a fenntarthatóság tematikája a programok mellett az udvar megjelenésében is fontos szerepet kap, a falakon megjelenő pop-up kiállítás műalkotásain keresztül a klímaváltozás hatásait mutatják be.

A fesztivál teljes programja a Művészetek Völgye weboldalán tekinthető meg.

2021 sajnos még nem az az év, amely bővelkedik nyári fesztiválokban. Szerencsére azért ha az ember egy jót akar bulizni, akkor Debrecen megadja a lehetőséget, hiszen idén is vár minden látogatót a Campus Fesztivál, amely július 21-én startol.

Leadfotó: facebook.com/alkotomuveszet.hu

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?
Lifestyle
Ma már rengeteg elektronikai eszköz vesz körül minket, és van olyan, ami akár tüzet is okozhat.
Sztárok
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.