Sztárok

Férjét elveszítette, megalázó módon rúgták ki a televíziótól - ezért él ma remeteéletet Kudlik Júlia

Két férfi, aki meghatározta Kudlik Júlia életét

Kudlik Júlia életében két férfi is rendkívül fontos szerepet töltött be. Az egyik férje, akivel 40 éven keresztül éltek boldog házasságban, a másik pedig kollégája, Antal Imre, akivel évtizedeken át alkottak szinte elválaszthatatlan párost a tévéképernyőn és különböző nyilvános eseményeken. Együtt vezették például a már említett Fölszállott a pávát és Repülj, pávát, a magyar Világifjúsági és diáktalálkozó küldöttségének tagjaként a kulturális delegáció műsorait konferálták Berlinben és Havannában, de a Szeszélyek évszakok című szórakoztató műsorban is sokáig szerepeltek együtt. Porondmesterei voltak továbbá a Kész cirkusz című kétrészes show-műsornak, együtt készítették a Táncoló nagyvilág című táncparódiát, rengeteg szilveszteri műsorban tűntek fel közösen, sőt a Calypso Rádióban - rövid ideig - együtt vezettek műsort. Később, amikor már nem kötötte össze őket a közös munka, nem tartották a kapcsolatot.

Kudlik 40 éven keresztül volt Szűcs László rendező felesége. A férfi halála komoly törést jelentett az életében. Évekkel később így gondolt vissza néhai társára: "A férjemmel negyven évig éltünk házasságban, miután véget ért földi zarándokútja, azóta félemberként próbálok helyt állni, mert nekem még dolgom, feladatom van. Azóta is folyamatosan beszélgetek vele, és ma is számíthatok rá annak ellenére, hogy a szememmel nem láthatom, igazán úgyis csak a szívével lát az ember…"

2001-ig láthattuk a képernyőn, majd 2006-ban, egy évvel azután, hogy a Magyar Televízió Örökös Tagja lett, csoportos leépítés áldozatává vált. Mivel nem volt rá szükség, többedmagával együtt elküldték. Úgy hírlik, megalázó módon tették mindezt: a fáma szerint Kudlik egyik nap arra lett figyelmes, hogy már nem működik a beléptető kártyája, ami a tévé épületébe való bejutáshoz volt szükséges.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az elmúlt időszakban szinte teljesen elvonult a nyilvánosság elől, saját elmondása szerint manapság már a tévét sem kapcsolja be. Egyedül, a saját maga alkotta szabályrendszernek megfelelően él. Eltűnése felmérhetetlen veszteség. Azóta is hiányzik a magyar médianyilvánosságból és a kisképernyőről.

Huszár Zsolt ma ünnepelné 50. születésnapját. Színművészi karrierje zenitjén vált tragikus baleset áldozatává.

Leadfotó: facebook.com/video.kergebirka

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.