„A nők nem elég intelligensek a szavazáshoz” – Ő volt a legfiatalabb amerikai first lady

Közszereplőként élni nem egyszerű feladat, pláne ha az ember nagyon fiatal. Ehhez rátesz még egy lapáttal, ha mindezt azért kell elviselned, mert egy politikushoz mentél feleségül. Tudtad, hogy a Fehér Házban hagyomány, hogy mindig a first lady fogadja a vendégeket, pedig erről senki sem szavazott? Nagy felelősség, sőt, kötelesség, akár akarod, akár nem. Valahogy így állt hozzá az USA legfiatalabb first ladyje, Frances Folsom Cleveland is.

Kalandos előélete volt

Frances, vagy ismertebb nevén Frank, Grover Cleveland elnökkel kötötte össze az életét, amikor még csak 21 éves volt. Ő volt az első first lady, aki a Fehér Házban esküdött. A National First Ladies Library feljegyzései szerint Frances Buffaloban született 1864-ben, Oscar Folsom és Emma Harmon gyermekeként. Egyedüli gyerek volt a családban, aki megérte a felnőtt kort. Egyetlen húga született, aki végül egy éves kora előtt elhunyt. Érdekesség, hogy későbbi férje Cleveland és apja partnerek voltak egy jogi cégben, sőt, Cleveland vette Frank első saját hintóját is. Kilenc éves korában elveszítette apját egy balesetben, a több millió dolláros Folsom birtok pedig fiú utód híján Clevelandre szállt. Bár többen azt gondolták ez egyúttal azt is jelentette, hogy jövőbeli felesége gyámja lett, erre mai napig nincs bizonyíték. Frances később beiratkozott a neves Wells Collegeba és a vitakör tagjaként olyan fontos témák mellett szólalt fel, mint a szabad kereskedelem, vagy az adózás.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az emberek megőrültek érte

Amikor Grover Clevelandet megválasztották elnöknek nőtlen volt, így a húga, Rose vállalta a first lady szereppel járó feladatokat, amiket meglehetősen utált. Nem volt ínyére, hogy szórakoztassa a vendégeket és beszédeket mondjon, így alig várta, hogy bátyja megismerjen egy nőt, ő pedig visszatérhessen a tanulmányaihoz. Nem is sejtette, hogy Grovernek már megakadt a szeme egy lányon. Frances és anyja 1885-ben ellátogattak Washingtonba, Cleveland pedig engedélyt kért Mrs. Folsomtól, hogy udvarolni kezdjen a lányának. 1886-ra már házasok is voltak. Az esküvő hatalmas médiacirkuszt váltott ki, körülbelül mint a mai királyi esküvők, sőt, a sajtó még a nászútjára is megpróbálta követni a friss házasokat. Az emberek imádták Frances-t és hamar hírességgé avanzsálták.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Leadfotó: Profimedia, Fotó: Pinterest

Oldalak

Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...