Lifestyle

30 éve megoldatlan emberrablás: Farkas Helgát máig eltűnt személyként keresik

Az igazság sosem derült ki

A nő állítása szerint Cs. József és J. Benedek a hódmezővásárhelyi országúton állította meg Helga kocsiját és egy Cs. József által bérelt orosházi garázsba vitték a lányt, ahol a szerelőaknában megkötözve rejtegették. Amikor látták, hogy a zsarolásból nem lesz pénz, Cs. József zsákot húzott Helga fejére és egy zsineggel megfojtotta. A holttestet egy elhagyott orosházi csatornába dobták. Mivel attól tartottak, hogy megtalálják a tetemet, ezért egy évvel később összegyűjtötték a maradványokat és egy Gádoros közeli erdőben benzinnel lelocsolták és elégették.

A Farkas Helga-ügy végül a bíróságon kötött ki. Mivel 1991-ben a magyar büntetőjog még nem ismerte az emberrablás fogalmát, ezért emiatt nem lehetett az elkövetőket felelősségre vonni. Cs. Józsefet közvetett bizonyítékok alapján, részben Helga „személyi szabadságának társtettességben való megsértéséért” jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélte 2000-ben a Legfelsőbb Bíróság. A másik vádpontot, miszerint a Joko becenevű orosházi férfi 1995-ben végzett J. Benedekkel, nem sikerült bizonyítani. Cs. József az eljárás során mindent tagadott. A börtönből 2006-ban jó magaviselete miatt szabadult. A hírek szerint Angliában vagy Írországban kezdett új életet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Pontosan húsz évvel azután, hogy elrabolták Farkas Helgát Orosházán, 2011-ben az elkövetéskor hatályos törvények szerint a gyilkosság ezen a napon elévült, amennyiben más gyilkosság vagy további bűntény nem történt. A gyilkosságokért a mai napig senkit nem vontak felelősségre, Helga sosem került elő, nem tudni biztosan, hogy életben van-e vagy már meghalt. A magyar kriminalisztika történetének egyik legnagyobb rejtélye ma is megoldatlan.

A 25 éves Bódi Zsolt besétált az Oktogonon lévő McDonald'sba, ahol közvetlen közelről meglőtt három embert, majd a gyorsétteremből kilépve az utcán folytatta a lövöldözést.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.