Ma 70 éves Pataky Attila - A zenész elárulta, mikor fog visszavonulni

Az örökifjú rocker őszintén vallott életéről és terveiről.

Sportolóból énekes

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Pataky Attila rockzenészt mindenki az EDDA Művek énekeseként ismeri – szinte hihetetlen, de a sztár a mai napon töltötte be 70. életévét. Attila 1951-ben született Miskolcon, és már a középiskolai évek során is tagja volt alkalmi zenekaroknak, valamint sportolt is, a DVTK igazolt futóversenyzője volt. Kevesen tudják róla, de rövid ideg testnevelést oktatott egy miskolci iskolában, majd építésztechnikusént dolgozott tovább mint ellenőr. Sportolói karrierje sajnálatos módon derékba tört veseproblémái miatt, azonban a zenében megtalálta önmagát és ismét kiteljesedhetett. 1974-ben a már létező EDDA zenekar énekesproblémákkal küzdött, ekkor jött a képbe Attila, aki jelentkezett a meghallgatásra, és végül őt választották. A formáció aztán 1983-ban feloszlott, 1985-ben azonban újra összeállt, azóta pedig a mai napig töretlen a zenekar sikere, amelyben oroszlán része van Pataky Attilának is, hiszen szinte az összes EDDA dalszöveget ő írta. Az énekes elárulta, hogy a mai napig bátran sző terveket, és hiszi, hogy még sokáig áll a színpadon. Nem szeret a múltba révedni és a hibáin tépelődni, az élet apró örömeire koncentrál – márpedig Patakynak van oka bőven a boldogságra, hiszen állítása szerint ez élete legjobb születésnapja, egy fontos dolog miatt.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.
Sztárok
Két meghatározó embert veszített el néhány hónap alatt Falusi Mariann: édesanyját és legjobb barátnőjét, Lang Györgyit. Az énekesnő most őszintén beszélt a gyászról és annak feldolgozásáról.
Lifestyle
Új korszak jöhet a Balaton partján: a kormány tovább szigorítaná a vízparti szabályokat, ami a strandok és a tópart használatát is érintheti. A változtatás részletei még alakulnak.
Lifestyle
Megnyíltak az ügynökakták, de a nevek mellett szereplő rövidítések és kódok értelmezése sem egyszerű. Mutatjuk, mit jelentenek a kartonok jelölései, és mire kell figyelni olvasásukkor, a félreértések...
Lifestyle
Egyes macskafajták különösen hosszú életűek lehetnek, így akár közel két évtizeden át is hűséges társai maradhatnak gazdájuknak.