Sztárok

Kitálaltak a világsztárok alkalmazottai - Leleplező titkok a legnagyobb hírességekről

Britney Spears

Az énekesnő éjjeliszekrény fiókjában állítólag egy szexjátékokból álló kollekciót tart. Egy takarítónő egyszer azt nyilatkozta, hogy Britney ágya alatt félig megrágott hamburgereket, sültkrumplit és egyéb ételmaradékokat talált.

Johnny Depp

A színész híres a arról, hogy filmjeiben igazán fura karaktereket alakít. A személyzet szerint nem ritka, hogy jelmezben rohangál otthon, teljesen átadva magát a szerepének. Még női ruhában is látták flangálni a sztárt.

Kristen Stewart

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az Alkonyat sztárja úgy füstöl, akár egy gyárkémény. Ha hihetünk a pletykáknak, Kristen a lakásban gyújt rá és csikkeket hagy maga után mindenfelé – a zuhanyzóban, a virágcserepekben, sőt, a hűtőszekrényben is.

Cindy Crawford

A szupermodell alkalmazottjának lenni egy igazi álom. 2012-ben egy Cadillac társaságában fotózták, amit később megkapott ajándékba a cégtől. Cindy nem tartott igényt a járműre, ezért az asszisztensének ajándékozta a drága autót.

Gal Gadot még márciusban jelentette be, hogy újra várandós. Most megérkezett egyre népesebb családja legifjabb tagja.

Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.
Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!
Lifestyle
A természetben élő állatok menedéket keresnek, és az egerek számára a lakóépületek különösen vonzó célpontot jelentenek.