Egészség

A kutatók kiderítették, mi történik, ha az AstraZenecát a Pfizerrel keverik

A vegyes adagolás alkalmazása

Az Oxfordi Egyetem által végzett Com-COV kutatásból az is kiderült, hogy a vakcinák beadásának sorrendje is számít. Az AstraZeneca után beadott Pfizer erősebb antitestválaszt és T-sejt-választ váltott ki, mint a Pfizer után beadott AstraZeneca. Ugyanakkor mindkét verzió erősebb antitestválaszt váltott ki, mint a magas hatékonyságú, standard két dózisú AstraZeneca-oltás.

A legmagasabb antitestválaszt a két dózisban beadott Pfizer-vakcina váltotta ki, a legmagasabb T-sejt-választ pedig az AstraZenecát követő Pfizer-kombináció. A T-sejtek fontos szerepet játszanak az antitesttermelésben és annak fenntartásában.

"Ezek az eredmények felbecsülhetetlen értékű útmutatást jelentenek a vegyes adagolás alkalmazásához, azonban az itt vizsgált négyhetes intervallum rövidebb, mint a 8-12 hetes ütemezés, amelyet az AstraZeneca adagolásánál a leggyakrabban alkalmaznak" – magyarázta Snape. Mint hozzáfűzte: "a hosszabb intervallum köztudottan jobb immunválaszt eredményez, és a 12 hetes intervallumra vonatkozó eredmények rövidesen rendelkezésre állnak".

A Com-COV-tanulmány célja az volt, hogy felmérje a két dózisban adott, különböző vakcinák alkalmazásának megvalósíthatóságát. A kutatást a Lancet folyóirat online kiadásában publikálták.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

(MTI)

Fotó: 123rf

A virológus szerint két-három év múlva fog végleg lecsengeni a koronavírus-járvány, akkorra az emberek többségének szervezete is megnyugtató módon adaptálódik majd a vírushoz. Attól kezdve senkinek sem kell évente beoltatnia magát, ha nem akarja - véli a szakember.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...