Sztárok

Mihalik Enikő a szülésről: „Tuti, hogy ki fogok magamból kelni”

Mindent eltervezett a szüléssel kapcsolatban

A szülés menetét illetően egyébként már kész terve van. „Természetes szülést tervezek, azaz fájdalomcsillapítás és érzéstelenítés nélkül. Ne nevessetek, tudom, hogy most mit gondoltok. Úgy vagyok vele, hogy most így indulok neki a szülésnek, aztán ki tudja, pár óra fájdalom és vajúdás után lehet, hogy térden állva fogok könyörögni az orvosnak, hogy adja be az epidurálist” – árulta el Mihalik Enikő.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Mivel Amerikában hozza világra a kislányát, ezért az ottani egészségügyi rendszer sajátosságairól is mesélt a videóban. Elmondta, többek között azért szimpatikus neki a kinti eljárásmód, mert a szülést követő két napban egy percre sem kell majd külön lennie a kisbabájától. Amennyiben nem lépnek fel komplikációk, a szülés után egyből a mellkasára teszik, majd egy külön szobában lesz a babájával, ahol helyben végeznek el rajtuk minden vizsgálatot, valamint ott segítenek például az etetésben is.

Nagyon jó tudni, hogy nem én vagyok alárendelve a rendszernek, hanem a rendszer van ott azért, hogy engem kiszolgáljon” – mondta el a modell az amerikai egészségügyről. Ígérte, hogy további videókat fog készíteni a következő lépésekről, például, hogy mit tervez magával vinni a kórházba, illetve arról, hogyan zajlott le a szülése.

A teljes videót itt tudod megtekinteni:

A színésznőt kollégája, Fenyő Iván faggatta magánéletéről.

Leadfotó: instagram.com/eniko

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Lehet, hogy az Asszonysutyorgó Facebook-csoport sorsa végleg megpecsételődött?
Sztárok
Hosszú évek hallgatása után végre kilépett a árnyékból az eltűnt kislány öccse, aki ma már elismert sportolóként éri el a sikereket.
Lifestyle
Rendszeresek a rendőrségi akciók az utakon, az elmúlt héten több mint ezernégyszáz autóst értek tetten száguldozás miatt a Bács-Kiskun vármegyei utakon.
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.