Gólyahír! Apa lesz a magyar színész, pedig feleségével már lemondtak a babaprojektről

A 33 éves Kocsis Dénesnek és feleségének, Petrának rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie az elmúlt időszakban, most azonban szülői örömök elé néznek – bár vágytak a gyerek érkezésére, mindkettőjüket meglepte, hogy Petra betegsége ellenére sikerült teherbe esnie a nőnek.

Nagy a boldogság

Kocsis Dénesnek és párjának nem volt könnyű az elmúlt egy év: a sztárpár életébe nagy változást hozott a karantén, hiszen a koronavírus-járvány keresztülhúzta a számításaikat az esküvőt illetően, amit tavaly nyárra terveztek. Már minden készen állt a nagy napra, de végül úgy döntöttek, elhalasztják az esküvőt 2021-re: a boldogító igent végül idén áprilisban mondták ki Szentendrén, ahol örök hűséget fogadtak egymásnak egy polgári szertartás keretein belül. A családnak Dénes Instagram bejegyzése alapján élőben közvetítették a szertartást, Isten színe előtt pedig később terveznek egybekelni, amit egy lakodalommal is megkoronáznának. Az esküvőn kívül a gyermekáldás öröme is elérte a párt, ugyanis a babaprojektjük révbe ért – épp akkor, amikor már mindketten lemondtak arról, hogy Petra teherbe esik. Galériánkban eláruljuk a részleteket!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Bács Kati szerint apjával való rossz viszonyának oka az új feleség, Edina volt.

Leadfotó: Facebook/Kocsis Dénes hivatalos oldala

Oldalak

Egészség
Ha tartósítószer-mentes ketchupot veszünk, akkor mi benne mondjuk az a bizonyos módosított keményítő?
Sztárok
Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.
Sztárok
Elrajtolt Magyarország egyik kedvenc reality műsora, a Most Wanted - A hajsza a Keleti Pályaudvartól.
Lifestyle
A Perseidák meteorraj 2026-os csúcspontja különleges energiákat hoz: három csillagjegy szülöttei számára most váratlan fordulatok és csodák kezdődnek.
Egészség
Az endometriózis világszerte a reproduktív korú nők mintegy tíz százalékát érinti, a betegség pedig amellett, hogy kellemetlen, sokszor kifejezetten fájdalmas is. Ez azonban még nem minden, ugyanis...
Lifestyle
Súlyos vádakkal kell szembenéznie a korábbi Európa-bajnok műkorcsolyázónak, akivel szemben az ügyészség háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat.