Sztárok

Koncz Zsuzsa dalt küldött Karikó Katalinnak – A kutatóbiológus könnyekig meghatódott

Karikó Katalin beírta nevét az orvostudomány történetébe

Karikó Katalin kedd délelőtt átvehette a legrangosabb magyar egészségügyi kitüntetést, a Semmelweis Ignác-díjat. „Karikó Katalin kutatásaival beírta nevét az orvostudomány történetébe, így nem volt kérdés, hogy a legmagasabb szakmai díjjal jutalmazzuk munkásságát” – mondta el Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, majd hozzátette: Semmelweis Ignácéhoz hasonló tudománytörténeti értékű az a gondolat, amit a kutatónő fogalmazott meg évtizedekkel ezelőtt.

Karikó Katalin úgy fogalmazott, megtiszteltetés, hogy a díjat átveheti. Munkáját folytatni fogja, mert szükség van arra, hogy azokra a betegségekre is gyógymódot találjanak, amelyeket eddig a koronavírus-járvány miatt "félretoltak", mert nagyon sok ember szenved még.

A biokémikus szerint most, hogy van vakcina a vírussal szemben, az emberek felszabadulhatnak, összejöhetnek, és reméli, hogy legközelebb a különböző sport- és irodalmi eseményekről fognak beszélni, nem pedig a vakcináról és róla. Hozzátette: öröm volt egy hónapig Magyarországon lenni, találkozni ismerősökkel, munkatársakkal.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Kossuth-díjas színész tavaly áprilisban még arról beszélt, nem hiszi, hogy túlélné a koronavírust, ha őt is megfertőzné a kór. Most a hit fontosságáról fejtette ki nézeteit - természetesen a pandémiával összefüggésben.

Leadfotó: facebook.com/Colegio-La-Paz-Rengo

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...
Lifestyle
A kipihent, frissebb tekintet sokak számára az egyik legfontosabb szépségideál, és úgy tűnik, a sztárok körében is egyre nagyobb figyelmet kap az ezt célzó beavatkozás. Több ismert nő is nyíltan...