Sztárok

Bundesliga-frizurát vágatott Seth Rogen, új külsőjével szinte felismerhetetlen a sztár

Egy filmszerep kedvéért vállalta be a világ legbénább frizuráját, ráadásul a szakállát is leborotválta, pedig az egész eddigi karrierje során a védjegye volt. Mutatjuk az átváltozást!

Megfilmesítik Pamela Anderson szexbotrányát

Már forgatják azt a nyolcrészes sorozatot, amely a Baywatch című sorozattal szexszimbólummá váló Pamela Anderson és a Mötley Crüe dobos Tommy Lee 96 órányi ismertség után kötött, viharos házasságát dolgozza fel. Ebben a hírek szerint nagy szerepet kap majd az a csaknem egyórás szexvideó is, amit 1995-ben, a nászútján készített a páros. A felvételt később egy általuk kirúgott, dühös villanyszerelő ellopta, majd kiszivárogtatta. A kilencvenes évek egyik legnagyobb botránya kerekedett az ügyből.

Azt már korábban is lehetett tudni, hogy kik alakítják majd a Pam & Tommy munkacím alatt futó sorozatban a hírhedt celebpárt. A főszerepet a Hamupipőke és a Rebecca sztárja, Lily James kapta meg. A 31 éves angol színésznőt eddig főleg ártatlan naiva szerepekben láthatta a közönség, ám ezt ő próbálja levetkőzni, hogy ne határolja be a karrierjét. A szereppel nagy kockázatot vállalt, de az biztos, hogy így kibontakoztathatja eddig még nem ismert oldalát is. Tommy Lee-t, Pamela Anderson rocksztár exférjét a román származású Sebastian Stan alakítja, aki Bucky Barnes-ként tűnt fel többször a Chris Evans által alakított Amerika Kapitány oldalán.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ők is eléggé átszellemültek a szerep kedvéért:

Most pedig az is kiderült, hogy a szexvideó-tolvaj villanyszerelőt Seth Rogen kelti majd életre, aki nem kis változáson ment keresztül. Megmutatjuk, milyen külsővel szoktuk meg a színészt:

Hogy néz ki most? Lapozz, és megmutatjuk!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.
Sztárok
Hatalmas a boldogság Gulácsi Péteréknél: a spanyolországi igazolást követően a magyar kapus felesége bejelentette, hogy harmadik gyermeküket várják.
Sztárok
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...
Lifestyle
Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden összeáll: a lehetőségek szinte maguktól érkeznek, a régóta dédelgetett tervek pedig végre valóra válhatnak. A következő napokban három csillagjegy különösen...
Utazás
Alig érte el a végét a múlt heti rekordmeleg, hétfőn újra robban a hőségfüggöny: akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a Kárpát-medencében.