Egészség

Vizsgálják, hogyan terjed a vírus a védettek körében

Próbaprojektek keretében tesztelik a koronavírus terjedését Horvátországban azok körében, akik már megkapták mindkét oltást, vagy átestek a fertőzésen.

Hogyan terjed a koronavírus a védettség megszerzése után?

A digitális zöldigazolvány június 1-jétől belépőként szolgálhat különböző koncertekre, klubokba és olyan szórakozóhelyekre, ahol nem kell majd betartani a járványügyi intézkedéseket – közölte a Jutarnji List című napilap kedden egy, az országos válságstábhoz közeli forrásra hivatkozva.

Az MTI híre szerint ezen a héten egy zágrábi étteremben száz olyan ember részvételével tartanak fogadást, akik már megkapták mindkét oltást, és a második dózis felvételétől legalább két hét telt el. A rendezvényen nem kell majd maszkot hordani és távolságot tartani, úgy lehet viselkedni, mint a járvány előtt: normálisan kommunikálni, közlekedni és enni – írták.

Hozzátették: hét nappal később tesztelik ezeket az embereket, hogy megnézzék, van-e közöttük fertőzött. Így akarják bizonyítani, hogy a védettséggel rendelkező emberek az idegenforgalmi idény alatt járványkorlátozások nélkül szórakozhatnak – húzták alá.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Amennyiben a próbaprojektről bebizonyosodik, hogy a résztvevők biztonságban voltak, júniustól viszonylag normális idegenforgalmi idényre számíthatunk” – mondta a forrás az újságnak.

A fogadás után egy próbalakodalmat is tartanak majd. Ezen olyanok vesznek részt, akik az elmúlt hat hónapban átestek a fertőzésen, felvették mindkét oltást, illetve rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy gyors antigénteszttel.

Lapozz a folytatásért!

Fotó: Pexels

Oldalak

Egészség
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...
Lifestyle
Hatalmas pikkelyes betolakodó miatt hívtak segítséget egy ausztráliai otthon lakói, ám a helyszínre érkező profi vadászt még a hüllőnél is nagyobb meglepetés várta. A zárt ajtók mögött ugyanis...
Home&Design
Ha kicsi a hálószobád, valószínűleg már te is eljátszottál a gondolattal, hogy csak egy falbontás segíthetne rajta. Pedig egy lakberendező szerint létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás, amihez még...
Lifestyle
A legtöbben talán nem is sejtik, hogy egyetlen apró kertészeti hiba is elég ahhoz, hogy a paradicsompalánták ugyan szépen fejlődjenek, mégse hozzanak bőséges termést.
Lifestyle
Nap mint nap behajtunk alá, mégis kevesen gondolkodnak el azon, miért ilyen hatalmas a benzinkutak fölé épített tető. Sokan azt hiszik, kizárólag azért készült, hogy ne ázzunk meg tankolás közben, de...
Lifestyle
A valódi személyes fejlődés és a pozitív életmódváltás ritkán kezdődik felhőtlen boldogsággal. A pszichológia szerint a belső szintlépést szinte mindig komoly belső feszültség előzi meg. Íme a jelek...