Egy ember, többféle vakcina? Ilyen hatással lehet ránk az oltóanyagok keverése

Magas hatékonyság érhető el

Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem professzora a Szeged Televíziónak korábban már elmondta, hogy szerinte a keresztoltás, vagyis hogy az emlékeztető oltás más típusú vakcinával történik, hatékonyabb védelmet nyújthat a megbetegedés ellen – írja a szeged.hu. A vakcinák keverése által csökkenthető annak az esélye, hogy a szervezetben valamelyik oltóanyag ellen rezisztencia fejlődjön ki, ami az adenovírus-alapú vakcinák esetében lehet fontos (Szputnyik V, AstraZeneca, Janssen). A szakértők szerint ha ezekre a típusú oltásokra jön egy harmadik dózis, amely nem adenovírus-alapú vakcina, azzal tovább növelhető a páciens szervezetének immunitása, és csökkenthető az oltás elleni rezisztencia kialakulásának kockázata is. Nagyobb mennyiségben képződnek majd az antitestek, és hosszabb ideig is maradnak jelen – az adenovírus, valamint a vektorvírus alapú vakcinák kereszteződése tehát hatékonyabb lehet a koronavírus elleni küzdelemben, valamint a „mixelés” a variánsok ellen is hatásos fegyver lehet. Ennek oka, hogy a többféle oltóanyag szélesítheti az immunválasz hatókörét a szervezetben – ahhoz azonban még sok kutatásra és kísérletre van szükség, hogy a keresztoltás alkalmazása biztonságos legyen.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Megveszel egy kis húsért? Nem érted ezt a sok növényi alapú étrendet? Akkor ezt a módszert neked találták ki! Azt is eláruljuk, hogy a tested mit szól mindehhez!

Leadfotó, fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.