Lifestyle

Ezekkel a kihívásokkal találkoztak a diákok a mai matekérettségin - íme a feladatsor

Számtani sorozatok, valószínűség- és százalékszámítási feladatok tették próbára a középiskolás érettségizők tudását ma délelőtt.

180 percből áll a matekvizsga

Tegnap a magyarérettségivel startolt el a 2021-es tavaszi érettségi szezon, ma pedig matematikából vizsgáztak a végzős középiskolások. 68 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten tettek vizsgát a tárgyból - írja az eduline.hu. A középszintű matekérettségi írásbelije két részből tevődik össze. Az I. feladatlapra 45, a II. feladatlapra 135 percet kapnak a diákok, tehát összesen 180 perc áll rendelkezésükre. Az adott feladatlapon belül a rendelkezésre álló időt tetszés szerint oszthatják be az egyes feladatok között, sőt megoldásuk sorrendje is csak rajtuk múlik. A vizsgázók először az I. feladatlap feladatait oldják meg. Ha letelt a 45 perc, a vizsgadolgozatokat a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután jön a II. feladatlap kiosztása, majd ismét kezdetét veheti a munka.

Módusz, medián, szögek, halmazok minden mennyiségben

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az első feladatlap 10-12 feladatot tartalmaz, főként rövidebb, "bemelegítő" jellegű kérdéseket, melyek alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzik. Idén ebben a vizsgarészben előfordultak számtani sorozatok, halmazok, valószínűség- és százalékszámítás, módusz és medián és szögek minden mennyiségben. Emellett hatványozós feladatot is meg kellett oldaniuk a diákoknak.Ebben a feladatlapban előfordulhat néhány igaz-hamis állítást tartalmazó vagy egyszerű feleletválasztós feladat is, de a feladatok többsége nyílt végű - teszi hozzá az eduline.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Kevesen tudják, hogy a történelem egyik legismertebb brit államférfija nemcsak rendkívüli szónoki képességeiről és vezetői kvalitásairól volt híres, hanem számos meghökkentő magánéleti szokásáról is...
Egészség
A nyári hőhullámok idején sokan keresik a legjobb módját annak, hogyan pótolják a folyadékveszteséget, és hogyan őrizzék meg a frissességérzetet a tartós kánikulában. Bár a legtöbben automatikusan a...
Fashion&Beauty
Van egy párosítás, amely idén nyáron szinte észrevétlenül hódította meg a divatrajongók gardróbját. Egyszerre kényelmes, nőies és elegáns, ráadásul pillanatok alatt stílusossá varázsolja a...
Lifestyle
Egy váratlan információ vagy egy félmondatban elejtett hír most kulcsszerepet kap az Ikrek életében. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A magyar nyelv számtalan olyan régi szót őriz, amelyek egykor a mindennapok természetes részei voltak, ma azonban már szinte teljesen feledésbe merültek. Vajon te felismered, mit jelent ez az öt...
Lifestyle
A hónapban az érzelmi hullámzások könnyen megjelenhetnek a Rákoknál fizikai tünetek formájában is - íme, júliusi előrejelzésünk egészség fronton!