Sztárok

Elküldték a férfit a az étteremből - utána jöttek rá, hogy világsztárt kosaraztak ki

A koronavírus tökéletesen rámutatott arra, hogy teljesen mindegy, kinek milye és mennyi van, a bajban a pénz sem számít sokat. Ha korlátozások vannak, akkor az a legtöbb esetben a sztárokra is ugyanúgy vonatkozik. Éppen ezért, a legtöbb sztár is izgatottan várta, hogy nyissanak a vendéglátóegységek, az egyik legnagyobb kedvencünk azonban csalódni kényszerült.

Nem volt szabad asztal még a világsztárnak sem

A koronavírus-járvány hatalmas változást hozott a vendéglátóegységek életébe. Változó, hol pontosan melyik része van nyitva, országonként eltérő, hogy hol kell maszkot viselni és hol nem, na és persze az is, kinek. Sajnos, a távolságtartás miatt, a maximális befogadó szám is csökkent a legtöbb helyen, így az az étterem, ami eddig száz embert fogadhatott, mostanra már csak ötvenet, vagy ennél is kevesebbet, ha meg akar felelni a járványügyi előírásoknak.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Ugyan a világsztárok nem csak egy italt, hanem akár az egész helyet megvehetik, ha úgy tartja kedvük, nagyon sokan türelmesen tűrték a bezártságot. Nem csoda, hogy sokan közülük úgy érzik, egyetlen vágyuk beülni egy jó étterembe vagy egy kellemes bárba.

Így tett az egyik legnépszerűbb amerikai színész, aki asztalt szeretett volna foglalni egy közkedvelt étterembe. Miután azonban elmondta igényeit, a pincérnő közölte, leghamarabb harminc perc múlva tud számukra asztalt biztosítani. Ezt a filmcsillag nem tudta megvárni, így megköszönte és tovább állt. A pincérnő csak később jött rá, hogy kivel is beszélt, mivel a maszkban nem egyszerű felismerni még a legnagyobb kedvenceinket sem.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte milliókat érintő, csendes veszélyforrás, amely közvetlenül növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Egy friss orvosi tanulmány szerint azonban egy...
Lifestyle
Az elhízás elleni harc sokszor kilátástalannak tűnik, de egy brit édesanya bebizonyította, hogy tiszta akaraterővel és az étrend teljes megváltoztatásával még kemény edzések nélkül is lehetséges a...
Egészség
A nyirokrendszer csendben végzi a dolgát, mégis nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk egészséges működésében. Ha azonban valamilyen okból romlik a nyirokkeringés vagy fokozódik a folyadék-...
Sztárok
Életének 83. évében, családja körében, békében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A legendás színházi ikon, filmcsillag és felejthetetlen...
Sztárok
A kiváló magyar úszónő a medencén kívül is rátalált a tökéletes harmóniára. Késely Ajna egy végtelenül őszinte, mély és érzelmes szerelmi vallomással lepte meg a követőit a közösségi oldalán, ahol...
Lifestyle
A spirituális tanítások szerint születésünk pillanata nem csupán egy dátum a naptárban, hanem olyan jelképes üzenetet is hordozhat, amely egész életünkön át elkísér. Sokan úgy vélik, hogy születési...