Sztárok

Ha nem lenne Erzsébet királynő, a fia most a csőd szélére került volna

András hercegnek súlyos anyagi problémái vannak, de természetesen édesanyja, II. Erzsébet királynő kisegíti a szexbotrányba keveredett fiát.

András herceg a vádak kereszttűzében

Két évvel ezelőtt robbant a megdöbbentő hír, hogy a brit korona egyik tagja is érintett korunk egyik legnagyobb szexbotrányának, amelynek első számú vádlottja a pedofil- és prostituált hálózatot működtető Jeffrey Epstein üzletember volt. A királyi család tagja akkor került a vádak kereszttűzébe, mikor a botrány egyik áldozata a kamerák elé állt és azt állította, hogy 17 éves korában szexmunkára kényszerítette egy elittársaság.

A nevét is vállaló Virginia Roberts megrázó vallomást tett arról, hogy egy New York-i kúriában tartották fogva, majd egy videóinterjúban megmutatta ezt a helyet és exkluzív interjúban fenyegette meg az általa megvádolt férfiakat. Virginia saját bevallása szerint azt akarja látni, hogy azok a férfiak, akik szexuálisan bántalmazták őt, börtönbe kerüljenek - András herceggel együtt, aki köztudottan jó viszonyt ápolt az elítélt pedofilmogullal és a lány nevesítette is, mint elkövetőt.

Miutűn a fiatal nő II. Erzsébet királynő kisebbik fitál is meggyanúsította az elkövetők között, a palota reagált, melyben elhatárolódtak az esettől. Károly herceg öccse, András pedig úgy döntött, felmentést kér a királyi család feladatkörei és kötelességei alól, amíg kiderül, hogy ártatlan - ő legalábbis a messze menőkig állítja, hogy az.

Fogy a levegő körülötte

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az igazság azonban az, hogy a herceget már nem először éri ez a vád: nyolc évvel ezelőtt, 2011-ben már felröppent a hír, hogy köze van egy pedofil szervezethez, de ő akkor is tagadott és végül nem sikerült rábizonyítani semmit. A herceg azonban annyit elismert, hogy évente párszor találkozott Epsteinnel, akivel még 1999-ben ismerkedett meg. A viszonyuk - Virginia szerint - azonban ennél sokkal bizalmasabb volt - idézi őt a DailyMail:

"Epstein napi szinten érintkezett kiskorú lányokkal. Az ilyen szexuális érdeklődése nyilvánvaló volt a körülötte lévő emberek számára, a barátai és üzletfelei pedig szintén örömüket lelték a kizsákmányolásunkban. Sokat ígértek nekünk, hogy tartsuk a szánkat, ha pedig ez nem volt elég, jöttek a fenyegetések, amivel rettegésben tartottak minket" - tette hozzá a nő, aki nem a kártérítés miatt harcol, hanem azért, hogy az elkövetők elnyerjék méltó bűntetésüket.

Bár a mai napig nem került az ügy végére pont, András yorki herceg élete azóta gyökeresen megváltozott: korábbi üzleti partnerei elfordultak tőle, felbontották a vele kötött szerződéseket, az pedig teljességgel kizárt, hogy újakat találjon magának.

További részletek a galériában!

A választással Erzsébet királynő és Fülöp herceg előtt is tisztelegnének.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Egészség
Az öregedés biológiai folyamatait nem állíthatjuk meg, de a legfrissebb kutatások szerint drasztikusan lelassíthatjuk. Mutatjuk azokat a tudományosan elismert alapanyagokat, amelyek bizonyítottan...
Lifestyle
Egy friss tudományos elemzés szerint a csecsemők képernyőhasználata súlyos, életre szóló fejlődési kockázatokkal jár. Szakértők kongatják a vészharangot, mivel a két év alatti gyerekeknél a digitális...
Sztárok
Nem mindennapi helyzetben próbálja ki magát Sánta Laci és Széphalmi Juliska: a válásuk után is együtt dolgozó, közös gyermeküket közösen nevelő expár az RTL+ Exek csatája második évadában is bizonyít...
Fashion&Beauty
36 új darab, a Black by Orsoya ready-to-wear vonal debütálása, couture ihletésű STARDUST lookok, kreatív divatkollaborációk és fine dining élmény egy összművészeti presztízseseményen.
Sztárok
A gyereksztárként világhírűvé vált Frankie Muniz újabb fordulóponthoz érkezett az életében. A színész és autóversenyző, valamint felesége, Paige Price közös közleményben jelentették be, hogy tíz...
Sztárok
Jennifer Lopez magánélete hosszú évek óta foglalkoztatja a publikumot, ezért nem meglepő, hogy a rajongók folyamatosan találgatják, vajon ismét nyitott-e egy új szerelemre. Az énekesnő és színésznő...