Egészség

Tévúton jártunk? A koronavírus brit variánsa mégsem úgy viselkedik, ahogy eddig hittük

Tévedés, amit eddig hittünk?

Az ABC News számolt be arról a kutatásról, mely a brit variáns természetét, működésmódját vette górcső alá. A tanulmány, mely a The Lancet című tudományos lapban látott napvilágot, ambiciózus célt tűzött maga elé. A tudósok 469 olyan beteget vizsgáltak meg, akik tavaly november és december között kerültek kórházba, és sikeresen összehasonlították a brit vírusvariánssal, valamint a más változatokkal megfertőződött páciensek adatait. A szakemberek arra a konklúzióra jutottak, hogy nem mutatható ki szignifikáns különbség a brit mutáns és a többi vírusváltozat között a halállal végződő esetek számának vonatkozásában. Az is megállapítást nyert, hogy a brit variánssal kórházba került betegek esetében a kór lefolyása nem volt súlyosabb, mint azoknál, akiknek szervezetét valamely más változat támadta meg, s ezért szorultak kórházi ellátásra. Egy másik, szintén a The Lancet nevű folyóiratban publikált tanulmány úgy foglalt állást, hogy a koronavírus elleni vakcinák a brit variáns ellen is hatásosak lehetnek - teszi hozzá a Telex. Viszont ezek a kutatások is arra a következtetésre jutottak, hogy a brit mutáns fertőzőképesebb - a brit szakemberek szerint nagyjából 40-70 százalékkal lehet virulensebb, mint a többi változat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A sokakat foglalkoztató kérdést Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára válaszolta meg.

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.
Sztárok
Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él...
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.