Utazás

Bécs május 2-áig meghosszabbítja a teljes zárlatot

Bécs további két héttel, május 2-áig meghosszabbítja a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett teljes zárlatot – jelentette be Michael Ludwig polgármester hétfő délután újságíróknak.

Még két hét teljes zárlat Bécsben

Az osztrák fővárosban tehát továbbra is zárva maradnak az üzletek és a közeli testi kontaktust igénylő szolgáltatók. Kivételt csak az alapvető szükségleti cikkeket árusító élelmiszerüzletek, illatszerboltok és a gyógyszertárak jelentenek.

Az iskolákba legkorábban április 26-án térhetnek vissza a diákok, addig marad a távoktatás.

Zárt terekben – boltokban, hivatalokban, tömegközlekedésen – és egyes meghatározott, közkedvelt szabadtéri színhelyeken is kötelező az FFP2-es maszk viselése, továbbá a kétméteres távolságtartás.

A szigorú intézkedést a fővárosi kórházak fenyegető túlterheltségével indokolta a polgármester. A nem létfontosságú operációk elhalasztását ugyan már hetekkel ezelőtt bejelentették, de az intenzív osztályok helyzete azóta sem javult.

„Aki egyszer is beszélt kórházban dolgozókkal, egészen másképpen tekint a dolgokra” – mondta Ludwig. „Tudom, hogy a zárlat meghosszabbítása nem fog osztatlan sikert aratni, de a jelenlegi helyzetben szükségszerű és elengedhetetlen lépés annak érdekében, hogy csökkenteni tudjuk a kórházakra, és főleg az intenzív osztályokra nehezedő terheket” – tette hozzá a polgármester.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Reményét fejezte ki továbbá, hogy az országba érkező oltóanyagok növekvő mennyiségével egyúttal az oltási kampány tempóját is gyorsítani lehet.

Alsó-Ausztria hétfő este bejelentette, hogy Bécshez hasonlóan május 2-áig meghosszabbítja a zárlatot, de a másik keleti tartományban, Burgenlandban még nem született döntés a jelenleg április 18-áig tartó zárlat kiterjesztéséről.

A kormány e hét pénteken tanácskozik újra szakértőkkel és a tartományi vezetőkkel a koronavírus-járvány megfékezését célzó további lépésekről.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1943 embernél igazoltak új vírusfertőzést. A járvány kezdete óta 578 950 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 2362, az intenzív kezelésre szorulók 611-en vannak. A fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe az elmúlt napon 19-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 9706-ra emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 538 609.

Sosem látott népszerűségnek örvend a Balaton és hatalmas lehetőséget kaphat Budapest.

Forrás: MTI; leadfotó: Jacek Dylag / Unsplash

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A nyári diákmunkának számos előnye van, de csak akkor válik valódi lehetőséggé, ha a fiatalok tudatosan és felkészülten vágnak bele.
Lifestyle
Hatalmas felháborodást váltott ki az a vírusvideó, amelyen egy édesanya fitneszsúlyokat tesz a másfél éves kisfia bokájára. A döbbenetes felvételt már több mint 115 millióan látták a közösségi...
Sztárok
Mindannyiunknak volt legalább egy beceneve az iskolában, amelyet a barátaink vagy osztálytársaink ragasztottak ránk. Nincs ez másként György herceggel sem, akit a jövőbeli uralkodó helyett egy sokkal...
Lifestyle
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért...
Lifestyle
A legtöbb ember elköveti ezt a súlyos hibát a kávéfőzés során, amivel teljesen tönkreteszi a drága kávébab aromáját. Egy kávészakértő elárulta, miért bűn a csapvíz és az ásványvíz használata.
Lifestyle
A következő hetek nem mindenkinek tartogatnak könnyű pillanatokat. Három csillagjegy életében olyan kihívások jelenhetnek meg, amelyek próbára tehetik a türelmüket, az alkalmazkodóképességüket és a...