Utazás

Figyelem! Ezekre a megyékre elsőfokú figyelmeztetést adott ki a Meteorológiai Szolgálat

Hétfőn még tavaszi idő várható, utána jön az eső… Országos időjárás-előrejelzés.

Hétfői időjárás

Napközben napos idő lesz a jellemző fátyol-, és gomolyfelhők kíséretében, majd délutántól nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, ezzel együtt a Dunántúlon, majd az Északi-középhegységben is elszórtan zápor, sőt a Kisalföldön zivatar is kialakulhat. Estére már mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég. A déli szél napközben megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, estétől az északnyugatira forduló szelet arrafelé viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható.

Az enyhe hétfő után érkezik egy hidegfront hazánk területére, amely legalább csütörtökig hideg, barátságtalan, csapadékos időjárást hoz magával.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Elsőfokú veszélyjelzés hétfőn

A hétfő délutáni órákban elsősorban az Alpokalján és a Kisalföldön, kisebb eséllyel annak tágabb környezetében is előfordulhatnak zivatarok. Késő délutántól, estétől a Dunántúl északnyugati területein és a Bakony térségében viharossá fokozódik az északnyugati szél, helyenként a 70 km/h-t is elérhetik a legerősebb széllökések.

Zala megyében a széllökések miatt adott ki elsőfokú veszélyjelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat, ugyanis a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t is. Veszprém, Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben a széllökések mellett zivatarokra is figyelmeztetnek, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat ezeken a területeken. Komárom-Esztergom megyében csak zivatarok miatt van érvényben veszélyjelzés.

Forrás: met.hu; leadfotó: Anton Atanasov / Pexels

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Alig egy hete a kőrisrontó bogár terjedése miatt kongatták meg a vészharangot, most pedig közvetlenül a magyar határnál bukkant fel a japán cserebogár.
Lifestyle
Visszatér a kánikula, hétfőn már 38 fokos hőség várható, a HungaroMet 9 vármegyére másodfokú riasztást adott ki. Keddre megérkeznek a zivatarok.
Lifestyle
Ez a hétvége lágyítja a Mérlegben a korábbi bizonytalanságokat, és sokkal könnyebbé teszi az érzelmi kapcsolódást. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Sztárok
Több mint egymillió dolláros csalási botrányba keveredett Selena Gomez és édesanyja, miután a befektetők bíróság elé idézték őket közös cégük miatt.
Utazás
Egy repülőgépen bekövetkező haláleset gondolata sokak számára nyomasztó, mégis ritkán beszélünk arról, mi történik ilyenkor a fedélzeten, és hogyan kezelik a helyzetet a személyzet tagjai. A valóság...
Home&Design
A fürdőszoba praktikus tárolóhelynek tűnik, hiszen itt van minden, amire a reggeli készülődéshez szükségünk lehet. Csakhogy a pára, a hőmérséklet-ingadozás és a nedves levegő nem minden holminak tesz...