Lifestyle

Botrányba fulladt a szépségverseny: az egyik királynő kórházban, a másik letartóztatásban végezte

Lekapta a koronát a nyertes fejéről

Caroline Jurie, azaz Mrs. World ráhelyezte Mrs. Srí Lanka fejére a koronát, majd meggondolta magát, és erőszakkal visszaszerezte a fejdíszt. Mindezt azzal indokolta, hogy De Silva nem is házas, már elvált a férjétől, így szabályt szegett, és nem viselheti a Srí Lanka legszebb feleségének járó címet. Önhatalmúlag úgy határozott, hogy inkább a második helyezett érdemli meg a koronát, a nyertest pedig leküldte a színpadról.

Pushpika De Silva később bevallotta, hogy valóban külön él a férjétől, de hivatalosan még nem váltak el, így nem követett el csalást. A Facebook-oldalán arról is hírt adott, hogy az incidens után kórházi kezelésre szorult, mert fejsérülést szenvedett, amikor Jurie lerángatta a fejéről a koronát. Azt mondta: amennyiben Jurie nyilvánosan bocsánatot kér tőle, hajlandó eltekinteni a jogi felelősségre vonástól, támadója azonban ezt visszautasította.

A szervezők később bocsánatot kértek De Silvától – azóta újra meg is koronázták –, az erőszakosan fellépő Mrs. Worldöt pedig a neki segítő modellel együtt nem sokkal később testi sértésért letartóztatták. Azóta elengedték, így szabadlábon védekezhet majd, amikor a bíróság elé kerül az ügy – erre még áprilisban sor fog kerülni.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az esetet itt tudod megnézni:

Hosszú évek után újra találkozott a tűzoltó és a kislány, akinek megmentette az életét.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.